Dal:
"Néha mindennel sírunk, csak könnyekkel nem." – Gregory David Roberts
Ismered az érzést? Azt a fojtogató borzalmas emóciót, amikor szíved szerint sírnál, hisz minden okod megvan rá, de egyszerűen nem megy.
A szoba néma vakságában elrejtőzve sem tudod előcsalni azokat a nyamvadt könnyeket, amik az előbb még azért kiáltottak, hadd szabadulhassanak, de most mint akik szégyenlősek, inkább elbújtak, és fel sem akarnak tűnni.
Talán megint a könnycsatorna fogságába estek volna? Hogyan eresztheted ki őket a szabadba, mikor bármi keserű emléket idézel fel, sem hajlandóak magukat mutatni? Már olyan mélyen magadba szálltál, fel sem tűnt, hogy a vak némaság körületted meg sem rezzent, sőt, mintha az közelebb lett volna, mint a sírás, amit már magad kívántál előidézni.
Végre kiadhattad volna magadból azt, ami már felgyülemlett. Mióta is kezdted ezt a falat építeni? Hisz alighogy letettél egy téglát, és máris félfalad lett, amit seperc alatt egy kész fal váltott.
Pontosan mióta is gyülemlik ez a rengeteg tégla – sérelem? Egy hónapja? Dehogy. Kis híján egy éve? Közelít. Két éve? Valami olyasmi. Hát, de ez rengeteg idő, amíg halmoztad a temérdek téged ért rémséget!
Máris felbukkant az örök kérdés, ami már mióta kísért téged... De akkor mégis… Mégis miért nem tudsz sírni?
---
Sziasztok!
Hát, ez tőlem egy szokatlan egyperces lett, de nem is bánom, ennek szerintem nem kellett több, csak így ennyi épp elég.
Remélem, annyira nem rossz, én egész erősnek érzem... :D
Köszönöm, hogy olvastad! ^^
Szia! ^^
VálaszTörlésIgen, ismerős érzés. Szerintem kellenek az ilyenek, az ilyen rövid de erős írások, amikkel szintén lehet azonosulni, hát ezzen én is tudtam, annyi szar történik az ember életében, de szinte már úgy hozzászoktunk, hogy bár sírni tudnánk, mégse tudunk, én kínomban nevetek már néha rip. XD
Tetszett ez a rövid de velős egypercesed, hatásos lett. Várlak a következő körben! ^^
Szia!
VálaszTörlésEzt nyugodtan érezheted erős egypercesnek. Nagyon szépen bántál a szavakkal/gondolatokkal. a "vak némaság" kifejezés különösen tetszett.
Érdekes gondolat, főleg, hogy a sok sérelem ami záporoz minket vajon mióta gyűlik? Elgondolkodtató, hogy akkor, amikor kezdődik az egész, akkor miért nem tűnik fel egyből, hogy tudjunk ellene védekezni? Kellenek azok a pillanatok, amikor megismerjük magunkat. Az a momentum egy egy régi tettünk vagy kapott dolog most milyen kihatással van a személyiségünkre/tetteinkre, rettentő ijesztő rádöbbenések tud szülni.
Ennek van egy ágazata a pszichológiában, a freudizmus, nem tudom ismered-e, melynek röviden az a lényege, hogy a sérelmeket elnyomjuk mélyen a tudatalattinkba, és csak pszichoanalízissel és beszélgetéssel lehet felszínre hozni. Magyar költők közül Kosztolányi nagy rajongója volt, tőle a Pacsirtát olvastam, ha érdekel, nézz utána, elgondolkodtató :D
Engem rettentően érdekel a pszichológia, szóval kifejezetten örülök, hogy ilyen témában írtál. Várlak a következőben is!^^
Szia,
VálaszTörlésAnnak ellenére, hogy kis rövid, szerintem is elég erős lett, es biztosan mindenki tud ezzel azonosulni. Legalabbis nekem sikerult. Örülök neki, hogy sikerült ezt így kiírni magadból. Tini koromban nekem is nagyon sokat segített az írás, szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy te is tudsz ehhez fordulni. Egyebként ezen az irásodon is érződik, hogy mennyit fejlődtél. A challengen kívül szoktál írni egyébként, mert ha csak a challenge alatt és miatt fejlődtél sokat, az nagyon durva lenne :o
VálaszTörlésSzia!
Szerintem is erős lett, meg valószínűleg sokan tudunk azonosulni a leírtakkal. Örülök neki, hogy végül nem skippeltél, pláne hogy egy ilyen gondolat fogalmazódott meg benned.
Érdekes ez a komment Pannától, elkezdtem rajta én is gondolkodni, hogy amúgy én is mindig mondom ha valami sérelem ér, hogy "majd berakok egy doramát és kisírom magam rajta", mert akkor, abban a pillanatban, a saját nyomoromon egész egyszerűen nem tudok, bár ezzel sokan vagyunk így.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az egypercest! Várlak a következő körben is!
Szia^^
VálaszTörlésFura volt tőled ilyen rövid terjedelemben olvasni! De jól sikerült szerintem! Én még sosem tudtam ilyen lényegre törően, pár mondatban megfogalmazni azt, amihez nincs szükség sok-sok szóra.
Én ezt az érzést inkább régebben ismertem. Gyűlöltem mások előtt kimutatni, ha valami fáj, ezért sokszor akkor sem tudtam kiadni magamból a sok szarságot, amikor egyedül maradtam. Viszont amióta megszületett a kisfiam, azon is bőgök, amin nem kéneXD Szóval igazából nem tudom eldönteni, melyik a jobb, bár egy kiadós sírás megkönnyebbültté, felszabadultabbá tesz. És ha berakom a kedvenc szomorú dalaimat, na akkor tuti, hogy semmi sem tarthatja vissza a könnyeimet:-)
Amúgy Panna olyan jó kommentet írt, hogy csak üres fecsegésnek érzem a sajátomat... Illetve Mirtillnek is igaza van abban, hogy az írás tök jó terápiás eszköz, úgyhogy amellett, hogy megosztod velünk a gondolataid, arra is jó, hogy kiadhatod magadból a felgyülemlett negatív dolgokat. Én pl. sokkal jobban meg tudom fogalmazni írásban az összes létező érzelmemet, mint szóban...
Köszönöm, hogy szakítottál időt a leírására, és remélem, mindig lesz időd írni, mert az kicsit ki tud szakítani a mindennapi mókuskerékből. Várlak vissza^^