"A szerelem fáj,
Viszonzatlanul kínoz;
Végleg veled tart."
Az egyetlen, akit értesítettek, a kórházi szobában zokogott. A férje mellette guggolt, közelhúzva magához a nőt. Egyszerre kezdtek neki a levél olvasásának.
“Mégha csak egy pillantás, egy érintés, egy véletlen szemkontaktus is volt, köszönök mindent. Teljes szívemből szerettelek. Menj bárhová, bárkivel, bármikor én igyekszem támogató személyként, barátodként melletted lenni.
Tudom, hogy nem vagy tisztában az érzéseimmel. Pontosan tudom, hogy csak barátként, bizonyos értelemben bátyádként tekintesz rám. Nekem sose voltál csak egy lány, csak egy barát, csak egy ismerős. Nekem te mindig is te voltál, mindig is te léteztél nekem, csakis téged láttalak nőként.
Ne haragudj, amiért nem tudtam olyan jó barátod lenni. Ne neheztelj, amiért többet láttam egy-egy ölelésedben, mint kellett volna. Ne légy rám mérges, amiért olyan idiótán reagáltam, amikor bejelentetted, hogy randira mész, amikor később elárultad, hogy boldog párkapcsolatban vagy, mikor évek múltán közölted esküvőtök napját.
Örömmel töltött el, hogy én kísérhettelek az oltárhoz. Örömmel töltött el, hogy boldog voltál, olyan boldog. Bár féltékeny lettem volna! Bár féltékeny lettem volna! De Ő, akit magad mellé választottál boldoggá tett, így nem mertem még irigy sem lenni.
Amikor átadtalak Neki az oltárnál, tekintetemből Ő mindent kiolvasott. Szeretetteli lélektükrével ígéretet tett, miszerint vigyáz rád, szeret, ügyel arra, hogy mindig gondtalan légy. Ennél többet én nem is kívánhatok ebben a nyomorúságos életben. Nem kívánhatok magamnak boldogságot. Neked adom minden nekem kiosztott víg pillanatot, hogy kevesebb legyen a könnyek hullásának perce.
Legyen a tiéd, mintsem én pazaroljam ezeket a másodperceket. Légy hát boldog! Ígérd meg, hogy derűsen fogsz élni. Add a szavad, hogy nem feledsz engem, és meglátogatsz. Fogadd meg, hogy nem sírsz temetésem napján. Könnyeid láttán én is elszomorodom, esővel, viharral sújtom a vidéket.
Ha rossz napod van, az esőt, hideget, minden felhőt elűzök, hogy a nap csodás fénye megcsillanhasson arcodon és csak egy kicsit is, de boldog légy.
Ha jó napod van, a nap sugaraiként ölellek magamhoz, hogy továbbra is vidám légy.
Szerelmem nem első látásra volt. Szerintem ez a szólás téves. Második látásra szerettem beléd. Erre van is japán kifejezés, koi no yokan. Ez tökéletesen illik a helyzetemre, hogy milyen mélységesen beléd estem. Már akkor tudtam, hogy nem szabadott volna belédzúgnom, de nem tehettem elenne semmit. Az érzéseim nem én uralom, ahogy te sem a tieid. Nem haragszom, nem lennék képes haragudni, amiért nem viszonzod szerelmem. Rád sose tudnék haragudni.
Amikor tavaly azt hitted, pikkeltem rád, hogy nem árultad el, hogy már együtt vagytok, akkor nem haragudtam, dehogy haragudtam! Vártam. Vártam, hátha elmúlnak érzéseim, miután megtudtam, hogy esélyem sincs, hogy valaha magam mellett tudhassalak. Azt hiszem, hogy ez volt ebben az életben a Sorsom, de nem bánom, mert megismerhettem egy olyan csodás személyt, mint te.
Most letértem az útról, amin haladnom kellett volna. Érzem, hogy, amit tenni fogok, nem az, amit a Sors megírt nekem. Nem baj. Kicsit sem sajnálom, hogy így alakult. Őszintén boldoggá tett, hogy vidám mosollyal orcádon láthattalak.
Ha a világ is lenne a tét, én akkor is téged óvnálak. Vigyáznék rád, pedig tudom, hogy az életem lenne az ára. Amikor látom, hogy te épségben vagy, élettel telten állsz, akkor a túlvilágon a legboldogabb táncot lejtem. Legyek a Pokolban, a Mennyekben, a Semmiben, bárhol, akkor is figyelni foglak, védeni foglak a bajtól.
A lelkem már amúgyis rohadásnak indult, így nem ígérhetem, hogy odafentről örökké őrizni foglak. A mocskos gondolataim indították meg a folyamatot, míg végül el nem tűnt egy részem. De ha fentről nem is, lentről figyelem minden lépésed, minden egyes lélegzetvételed. Nem bírnám, hogy ne lássalak. A legnagyobb bűntetés számomra az volna, ha soha többet nem láthatnám a mosolyod, a szemeid, a lelked, a teljes valód. Kínoznának, ha csak egy apró hajszálad akasztanák az orrom elé.
Soha nem akarlak elfeledni. Túl sok jót hoztál az életembe. Olyan sok jót. A borzalmak után ez a 984 nap, amit a társaságodban tölthettem kompenzált. Sőt, talán még több is volt, mint amit érdemeltem.
Nézzétek el önzőségem, de már nem éreztem úgy, hogy ebbe a világba tartoznék.
Chan, ne feledd a boldogító igen előtt tett ígéreted! EunKyung, tőled csak azt kérem, hogy élj boldogan!
Örökké szívembe zártalak titeket,
DoYun”
Chan erősen ölelte magához a zokogó nőt. A nőt, akit szeretett, akit DoYun is szeretett. Chan tudta, hogy DoYun szerelmes belé.
Tudta, hogy milyen jó barátok voltak. Nem elég, hogy EunKyung elvesztette a legjobb barátját, még meg is tudja, mit érzett iránta éveken át. Chan nem volt tisztában azzal, milyen érzés is lehet ez, de szorosan tartotta a folyamatosan síró feleségét.
– Én tehetek róla – suttogta megtörten EunKyung. Hangját alig lehetett hallani a szipogása közben.
– Nem tehetsz róla, EunKyung. Ő döntött így.
– De, ha nem vagyok, nem hozott volna ilyen döntést! – kiabált rá férjére EunKyung.
– Ha te nem vagy, akkor nem lett volna boldog, még ha csak rövid ideig is. Yeobo, tudom, hogy nehéz, hogy milyen a gyász. De ne feledd, még DoYun is arra kért, hogy légy boldog, ne sírj. – Persze Chan tudta, hogy lehetetlent kér, még DoYun is tudhatta. Jobb, ha kisírja, mintha magában tartja, sokkal jobb.
Csöpp. Csöpp. Csöpp. Leesett az első, a második, majd a harmadik esőcsepp, amelyet több száz, ezer, tízezer, százezer, millió követett. Nem kellett fél perc és egyre ritkábban hullottak az aprócska cseppek, míg végül teljesen el nem állt a csapadék. DoYun beváltotta hát ígéretét, miszerint az eső száműzi, ha EunKyung arcán szomorúságcseppek futnak végig.
– Látod. Megkért, hogy légy boldog. Gyászold meg őt, de utána élj boldogan. Hadd lássa, hogy nem hiába távozott el, és még ha el is távozott, te erős maradtál. Erős maradtál, és vidám. A legszebb mosolyoddal ajándékozd meg, amikor meglátogatod. Legyen ez, amivel kiengeszteled, amivel eldobod magadtól a bűntudatod.
Chan igyekezett a leglágyabb hangszínen megszólalni.
– Még ha te nem is szeretted úgy, ahogy ő téged, szeresd őt továbbra is, mint a történtek előtt.
EunKyung próbált a levegő után kapkodni, amit úgy érzett, nem jutott elegendő a tüdejébe.
– Szerinted így lenne a legjobb? – kérdezte percek után. Némán csordultak ki könnyei. Nem foglalkozott velük, hagyta, hadd vonuljanak végig arca minden részén.
– Igen. DoYun szerint is. – Chan nem mondta, hogy ne sírjon. Jól tudta, hogy a sírás, ha kiadja magából az ember a fájdalmát, utána jobb lesz. Idő kell ahhoz, hogy EunKyung szívén, lelkén ejtett seb begyógyuljon. Nem csak idő, hanem akarat, támogatás, szeretet, amire szüksége lesz az út során. Chan meg fogja adni neki. Megteszi, így vezekel DoYunért. Túljuttatja feleségét a sötét időszakon, hogy DoYun újból láthassa a mosolyt, aminek csapdájába mindketten belezuhantak.
– Akkor így fogok tenni – bökte ki EunKyung, és újabb hullám tört rá. Remegett, de Chan csak még szorosabban vonta magához, jelezve, hogy ő ott van, támaszkodhat rá.
Ha mást nem is, de ezt megtehette mindkettőjükért.
"Egy szerelem örök: amelyik nem teljesül be..." – Laurence Olivier
Remélem, nem lett annyira borzasztó, mint amilyennek én érzem.
Szia! ^^
VálaszTörlésHű, hát szerintem ez a novellád az, amiben eddig a legjobban eltaláltad azt, ahogyan át tudod adni az érzéseit a szereplődnek, ez a levél forma nekem nagyon tetszett, meg amúgy én is ilyen formában írtam, szóval pacsi. xD De nagyon jó volt ez, hogy Doyun szemszöge volt, és mindent, amit érzett, emlékeket és pillanatokat vittél bele, hogy milyen volt az ő szemszögéből az egész kapcsolat. És hát sajnálom, hogy ez lett a vége, mennyire elveszett lehetett a világban, boldogság volt neki látni a szeretett nőt boldogan, de ez valójában sose lehet teljes boldogság, mert hát belülről felemésztette valami, hogy, ha jól értettem, öngyilkos lett. ;;
De olyan szép volt az mégis, hogy még a túlvilágról is csak a nő boldogságát szeretné, bár most pont ő siratta meg. De szépen írtad le, hogy ha szomorú, eloszlatja a felhőket, és ha boldog, akkor a napsugarakban lesz, nekem ez nagyon tetszett.
És az is, hogy a végén Chan így nyugtatta, hogy belátta, hogy hiába kérték arra, hogy mosolyogjon, az olyan, mint a szivárvány, előtte ki kell engedni a könnyeket, esőnek kell lennie, hogy idővel mosolyogni tudjon.
Egy elírást találtam benne: „Most letértam az útról”
És itt nem tudom, hogy véletlen vagy direkt, de duplán szerepel a mondat, de ha nem véletlen, akkor tekintsd tárgytalannak: „Bár féltékeny lettem volna! Bár féltékeny lettem volna!”
És hát ez a mondat még úgy megragadta a figyelmem: „Legyek a Pokolban, a Mennyekben, a Semmiben”, merthogy az Odaátban is pont így van, és ezt muszáj voltam elmondani. XDD
Azt igazából nem értettem, hogy a nő miért van kórházban, és újraolvasás során se, mert azt hittem, hogy elsiklottam valami felett. Aztán arra is gondotlam, hogy lehet nem öngyilkos lett Doyun, hanem baleset volt és megmentette a nőt, de akkorhogy lett volna ideje levelet írrni. xD Szóval ez nekem talány maradt, és lehet nincs is benne magyarázat, de akkor ha nem volt fontos a novella szempontjából, hogy a nő miért van kórházban, szerintme nem olyan fontos megemlíteni.
Jól átjöttek nekem a viszonzatlan szerelem és a lemondás érzései a novelládból, és a zenére is tökre passzol szövegben és hangulatában is.
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben is! ^^
Szia~~ ^^
TörlésPacsi ;;
Igen, jól értetted, öngyilkos lett.
Jaj, de örülök, hogy ennyi minden tetszett, annak főképp, hogy ennyi mindent ki is emeltél.
Az elírást megyek és mentem javítom is.
Direkt szerepel duplán a "Bár féltékeny lettem volna!" mondat. Így szerettem volna valamivel drámaibb hatást elérni ><
„Legyek a Pokolban, a Mennyekben, a Semmiben” részlethez szólva, nekem a Semmi itt azért került bele, mert a jelenlegi regénysorozat projektem részben a Semmi köré épül, és gondoltam beleépítem ide is c:
Azért van kórházban, mert - legalábbis tudomásom szerint - a holttesteket először mindig kórházba szállítják, és utána viszik tovább a ravatalozóba. Szóval, azért voltak ott, mert ugye odavitték, ott kapták meg a levelét. Nekem ez egyértelmű volt, ezért nem írtam bele, de ha szükséges, akkor még beleírhatom ><
Örülök, hogy sikerült jól átadnom az érzéseket, és azt, hogy a zenéhez is passzol. Be kell valljam, nem nagyon néztem a dal szövegét... ^~^
Én köszönöm, hogy elolvastad, és véleményezted a novellát! ^^
Szia!^^
VálaszTörlésMikor megláttam, hogy milyen rövid ez az írás, meg kellett nézzem, hogy biztosan a te blogodon vagyok e, mert mondom ez nem lehetséges xddd na de komolyra fordítva a szót, nekem nagyon tetszett most ez a novellád! A zene hangulatát is tökre hozta szerintem, meg nekem az érzések is átjöttek, magam elé tudtam képzelni a jeleneteket. Tök érdekes amúgy, hogy Vivien is ilyen levélformátumban írt, Vivi novellájában meg szintén megjelent az öngyilkosság, és olyan jó ilyenkor nézni, hogy néhány dal mennyire hasonló, vagy éppen különböző dolgokat tud kihozni belőlünk :D
Annyira fájdalmas lehet egy ilyen viszonzatlan szerelem, mikor a legjobb barátja, vagyis szinte a testvére is egyben a szerelme, és végignézni ahogy mással lesz boldog, de pont ezért ő is boldog, mert csak a másik boldogsága számít neki. Ez szerintem egy annyira őszinte és alázatos szeretet, ami nagyon ritka, és szerintem tök jól ábrázoltad ezt a levélen keresztül Doyun oldaláról, aztán a síró nő képén keresztül az ő oldaláról is. Nekem amúgy úgy jött le, hogy Bangchan és Doyun is jó barátok, és Chan mindenről tudott és látta Doyun mennyire szereti a lányt, csak sosem hozta föl témának. Ez amúgy tök nagy érettségre utal a részükről, és nekem tökre tetszett, hogy nem volt bennük semmi gyerekes féltékenység, se Chan részéről pedig tudta, se Doyun részéről, pedig hát nagyon fájt neki, sokkal inkább elfogadták a helyzetet és felnőttként kezelték :D
Az is tökre megfogott, hogy a halála ellenére mindenki ilyen pozitívan próbál hozzáállni a fájdalom ellenére, és a lány is teljesesíteni akarja a kérését, hogy Doyun a boldogságát nézhesse odafentről :)
Nekem amúgy nem tudom miért, de tökre az eutanázia ugrott be, mert mégis csak kórházban voltunk, de közben úgy értelmeztem hogy Doyun öngyilkos lett, és hát ez is igazából az, de közben mégsem olyan egyszerű ez, nem teszik azt meg csak úgy meg akárhol xd szóval nekem se teljesen volt tiszta a kórházi jelenlét, aztán arra is gondoltam, hogy lehet csak halálos beteg volt, és azt akarta, hogy tudja meg a lány mit érzett egész életében. Aztán lehet már túlkomplikálom a dolgokat xdddd
Nagyon tetszett még az is, ahogy a lány könnyeit esőként jelenítetted meg, nagyon szép volt és kreatív, nekem nagyon tetszett :D
“Ha jó napod van, a nap sugaraiként ölellek magamhoz, hogy továbbra is vidám légy. “ ez a mondat annyira aranyos volt, hogy muszáj kiemelnem, mert nagyon tetszik :)
Amin még elgondolkodtam, hogy van e a 984 napnak valami konkrét jelentése, vagy csak egy random szám? Néztem, hogy az hány év lehet, meg hogy akkor nem is ismerik olyan régóta egymást, valahogy ez is picit zavaros volt nekem :D
“Még ha te nem is szeretted úgy, ahogy ő téged, szeresd őt továbbra is, mint a történtek előtt. “ még ez az, ami nagyon megfogott, mert hát ennél szebb ajándékot Doyun se kaphatna, ha ugyanazt a szeretet kapja még a halálban is, amit az életében kapott a lánytól :D
Nekem nagyon tetszett most ez a novellád, örülök, hogy megint olvashattam tőled, várom már a következő írásod!
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia~~ ^^
TörlésIgen, a rövidség engem is meglepett, de így jött ki ;;
Ah, annyira örülök, hogy ennyi minden megfogott, és ennyi mindent kiemeltél. Nagyon jól esik olvasok a sok gondolatod a novellával kapcsolatban ^^
Azért van kórházban, mert - legalábbis tudomásom szerint - a holttesteket először mindig kórházba szállítják, és utána viszik tovább a ravatalozóba. Szóval, azért voltak ott, mert ugye odavitték, ott kapták meg a levelét. Nekem ez egyértelmű volt, ezért nem írtam bele, de ha szükséges, akkor még beleírhatom ><
A 984 csak egy random szám, majdnem 3 év. Túl sok jelentést nem akartam szánni neki, egyedül annyit, hogy Doyun számolta a napokat, amiket EunKyunggal töltött.
Tényleg nagyon örülök, hogy elnyerte a teszésed a novella c:
Én köszönöm, hogy elolvastad, és leírtad a véleményed! ^^
Halii^^
VálaszTörlésElnézést, ha kicsit negatív lesz a komment, ez az én hibám, hogy nem vagyok ezért a műfajért oda, de a lehető legjobban megpróbálok ettől elvonatkoztatni, és más szemmel nézni.
Szóval...Retek jól sikerült átadni az érzelmeket, szóval légy magadra büszke, gratula!^^
Ezzel a leveles formával meg magával a megszólítással nagyon szépre sikeredett az egész :D Ahogy felsorolja, hogy ne szomorkodjon miatta, és még ott fent is azon van, hogy jobb kedvre derítse, annak elennére, hogy éveken át viszonzatlan szerelemben kellett élni. Ez olyan cuki;; Egyébként maga ez a leveles forma nagyon tetszett, olyan szép búcsú volt. Erről beugrott egy égebbi ötletem, remélem sikerül megírni a challenge alatt. :D
Az a két dolog nekem is feltűnt, mint Vivinek illetve egy "lehetetlen"-ből hiányzik egy "t", csak az istenért nem találom, hol van ez a szó , bocsi.;;
Feltűnt még egy szó, hogy "rohadásnak". Semi gond sincs vele, mert tényleg ez történt a lelkével, csak annyira váratlan volt ez szó:'D
Hmmm az nekem se esett le, hogy miért vannak kórházban. Arra gondoltam esetleg, hogy megírta a levelet míg jó volt, majd gyógyszer túladagolással vagy valami ilyesmivel akart öngyilkos lenni, de beszállították a kórházba, és azért vannak ott? Nem vagyok benne bizto, minden esetre nekem tetszett, hogy kicsit hagytál gondolkodni :D
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, csak így tovább, várlak a következőben!^^
Szia~~ ^^
TörlésDehogy negatív! Ugyan, nem a te hibád, hogy nem kedveled a műfajt ^^
Ah, köszi, örülök, ha sikerült jól átadnom az érzéseket.
Uuu, szurkolok, hogy sikerüljön megírnod a challenege alatt az ötleted :3
Ahh, komolyan az elírások... Megyek és javítom is!
A rohadás szót először én is erősnek találtam, de ahogy többet gondolkoztam rajta, hogy az maradjon-e, akkor jöttem rá, hogy ez a legjobb szó, amivel Doyun ezt le tudta volna írni.
Azért van kórházban, mert - legalábbis tudomásom szerint - a holttesteket először mindig kórházba szállítják, és utána viszik tovább a ravatalozóba. Szóval, azért voltak ott, mert ugye odavitték, ott kapták meg a levelét. Nekem ez egyértelmű volt, ezért nem írtam bele, de ha szükséges, akkor még beleírhatom ><
Én köszönöm, hogy elolvastad, és leírtad a véleményed a novelláról! ^^
Szia!
VálaszTörlésHát én most teljesen úgy érzem, hogy megerte a gyakorlás, mert ez a novellad hatott rám, nagyon jöttek az érzelmek ;;
Ez a levél forma jól állt ennek a történetnek, bar ilyen nehéz témát választottál, nem is tudom magam kifejezni, milyen volt olvasni ezt a levelet. Ilyen... Megkönnyebbülés? Hogy legalább ott a levélben elmondhatta ez a férfi, hogy mit érez a szeretett nő iránt, amit amúgy lehet, hogy sosem mert volna neki bevallani. És szomorú is volt, de nekem emellett nagyon jött valamiféle megkönnyebbült érzés is.
Pont mostanában néztem egy doramat, ahol a férfi saját magát hibáztatta egy ember haláláért, pedig hát nem ő volt a hibás, és itt sem ez a nő volt a hibás. Persze, ilyenkor valakit mindig hibáztatni kell, hogy a lélek megnyugodjon, de ez szerintem olyan mérgező, ha egy ember így gondolja. Mondom ezt úgy, hogy amúgy én is sok mindenért hibáztatom magam, meg akkor is ha nem kéne rip. Amúgy érdekes, hogy mindkettonk novellája az öngyilkosság köré épül, de végül is teljesen más módon. De én ott is leirtam, hogy az, ha xy úgy dönt, hogy véget vet az életének, az nem más hibája, hanem xy döntése.
Es meg azt megemlitem, hogy jo volt olvasni, hogy Chan mennyire supportolja a feleségét ;; ő tényleg ilyen healer ember, úgyhogy nagyon jó a szereplő választásod.
Hajrá továbbra is! ^^
Szia~~ ^^
TörlésUuu, de örülök, hogy így látod! Ami azt illeti, az előző challenge óta nem nagyon írtam, úgyhogy meglepő, hogy ennyire jól sikerült ez a novella, legalábbis ti ezt mondjátok róla ><
Jaj, én is sokszor magamat hibáztatom, mert nem is tudom miért, de magam hibáztatom sok minden miatt, ami mondjuk ésszel felfogva sem lehet az én hibám, de mégis rosszul érzem magam miatta, hogy tuti én voltam, stb...
Igen, Chan nekem egy ilyen nagyon kis supportive ember, úgyhogy ezért is esett a választásom rá.
Köszönöm, hogy elolvastad! ^^
Szia^^
VálaszTörlésNekem az elején kicsit gyorsan váltottunk a kórházról a levélre. Tulajdonképpen annak az egy mondatnak így önmagában nem volt sok jelentősége, szóval akár a levéllel is kezdődhetett volna.
A levél szép lett, noha kevés ennyire önzetlen pasi szaladgál a mai világban szerintem:-) Eléggé sajnáltam, amiért így szerette a lányt, mindent neki kívánt.
Az nagyon tetszett, amikor azt írta, hogy a rossz napján el fog űzni minden felhőt, a jón pedig napsugarakkal öleli körbe^^
Ez a második látásra szerelem is tetszett, meg különleges is volt. Szeretem, hogy sok japán kifejezést ismersz, és ezeket be is csempészed a novelláidba, meg amikor a koreai nevek jelentését magyarázod meg. Ettől lesznek a te írásaid olyan egyediek, csak rád jellemzőek^^ És a novellád olvasása után egy újabb információval gazdagodtam a japán kultúrát illetően:-)
Nekem a 984 nap is tetszett, mert az, hogy ennyire pontosan tudta, mióta ismeri a lányt, még jobban hangsúlyozta, mennyire szereti. Hisz a pasik nem éppen a legjobbak a dátumokbanXD
Egyébként a levélben úgy volt, hogy ha rossz napja van, elűzi Doyun az esőt, de amikor meg már a lány beszélget Channal, és sír, akkor az van, hogy Doyun küldte az esőt, amiért a lány szomorú… Lehet, hogy hülyeséget írok, vagy ez csak szőrszálhasogatásXD Egyébként ilyen hibákat én is szoktam véteni, és van, hogy többszöri átolvasásra sem veszem észre. A legutóbbi novellámnál is így volt, és már csak akkor fedeztem fel, amikor kint volt blogon. Remélem, nem sokan olvasták javítás előtt, mert ennél sokkal nagyobb figyelmetlenség volt részemrőlXDD
Örültem, hogy annak ellenére, hogy egy öngyilkosság volt a téma, olyan meghittség áradt az egészből. Doyun levele is nagyon kedves volt, már-már túlontúl odaadó, de ami a leginkább tetszett, hogy Chan hogy támogatta a feleségét. A lánynak is biztos könnyebb lesz a gyásza egy ilyen támogató férjjel az oldalán^^
Köszönöm, hogy olvashattam! Örülök, hogy te is velünk tartottál ebben a challenge-ben is^^ Csak így tovább!
Szia~~ ^^
TörlésAh, annyira örülök, hogy értékeled azt a minimális japán, és koreai tudásom ^^
Én nagyon szeretem a japán kifejezéseket, amikre konkrétan nincs is mondjuk egy szó, amivel le tudjuk írni őket (pl: ikigai). Ezt a kifejezést, már régóta fel akartam használni valahol, és most alkalmam adódott rá.
Igen a 984 nap pont azt akarta jelenteni, hogy ennyire pontosan tudta DoYun, hogy mikor ismerkedtek meg.
Jaj, azt mindjárt javítom is! El se hiszem, hogy ezt így sikerült benne hagynom...
Yep, Chan ilyen supportive husband material ^~^
Én köszönöm, hogy elolvastad, és véleményt írtál a novelláról! ^^
Szia!^^
VálaszTörlésAz első gondolatom a történet olvasása után az volt, hogy ha így írsz, amikor el vagy szokva tőle, vajon milyen lehet, amikor rutinos vagy. Imádtam. Az érzéseket, amiket megjeleníttettél, az alapszituációt, ami némileg mindennapos, de más szemszögből lett megragadva, mint ahogy az általános. Egy kicsit kaptunk mindenből, mégis leginkább Bangchan szemszögén éreztem a hangsúlyt. Az ő karakterét nagyon szépen megformáltad, egészen úgy éreztem, hogy tükrözi a valóságot és Chan a valóságban is hasonlóan viselkedne. Tetszettek a saját karaktereid is, ugyan konkrét jellemzésekbe nem bocsátkoztál, azonban szerintem a szavaik, gondolataik alapján lehetett azokra az alapvető tulajdonságaikra következtetni, amik a novella szempontjából lényegesek.
Egyetlen hibát találtam (ami nem feltétlenül hiba, ha rosszul értelmeztem – ezesetben tárgytalan a megjegyzés): „Túljuttatja feleségét a sötét időszakon, hogy Doyun újból láthassa a mosolyt, aminek csapdájába mindketten belezuhantak.” Számomra a mondat úgy értelmeződik, mintha a mosoly csapdájába estek volna bele, de gondolom eredetileg a sötét időszakra gondoltál az „aminek” visszautalással.
Köszönöm, hogy olvashattam és kíváncsian várom a további alkotásaidat is! :)
Szia~~ ^^
TörlésHú, örülök, hogy tetszett ^^
A levélen kívül szerettem volna Chanre koncentrálni, hogy igenis érződjön, hogy milyen supportive. Jó olvasni, hogy szerinted sikerült jól eltalánom a karakterét!
Oh, ott a mosolyra gondoltam, aminek a csapdájába estek.
Én köszönöm, hogy elolvastad, és véleményt írtál a novelláról!
Szia! ^^
VálaszTörlésBocsánat a last minute kommentért, igazán jöttem volna korábban, de a napjaim kicsit máshogy alakultak lately, mint én azt szerettem volna.
Ez volt az első írásod, amit valaha olvastam, és az a helyzet, hogy egyáltalán nem bántam, mert tényleg szépen adod vissza az érzelmeket, ráadásul ezt a leveles formátumot én nagyon szeretem olvasni is, úgyhogy boldogan fogok visszatalálni ide a következő körben is. ^^ Az már csak extra, hogy olyasvalakivel is sikerült megírnod a novelládat, akit amúgy nagyon tisztelek és szeretek, mint idolt ^^
Néhány negatívumot viszont úgy érzem, hogy muszáj kiemelnem. Először is szemet szúrt, hogy nagyon sok szóismétlést használsz. Én is hajlamos vagyok rá a nyomatékosítás végett, de kicsit úgy éreztem, hogy helyenként ezzel kicsit túlzásba estél, hisz volt, hogy konkrétan ugyanazt az egy rövid mondatot ismételted meg ugyanazon soron belül két alkalommal is.
A másik, ami nekem még szemet szúrt az az, hogy a neveknél nem vagy konzekvens a nagybetűk használatával (gondolok itt EunKyunra - két nagybetű -, illetve Doyunra, akit az előbbi átírás esetén DoYun-ként kellene leírni). Ezek egyébként apróságok és könnyen kiküszöbölhetőek, úgyhogy ne érezd őket ilyen halálos vétségnek, mert nem erről van szó!^^
Köszönöm, hogy olvashattam! Nagyon várom már, hogy a következő körben is olvashassak tőled! ^^
- Pakkson
Szia~~ ^^
TörlésJaj, olyan jó így olvasni, hogy sikerült jól átadni az érzéseket. Az előző challenge-ben ezzel sok gondom volt, úgyhogy most kifejezetten jó, hogy kezdek belejönni.
A leveles formátumot én is nagyon szeretem, csak sajnos minden novellában nem szeretem eljátszani :/
Oh, Chant én is nagyon szeretem és tisztelem, örülök, hogy te is így vagy vele ^^
Igen, a szóismétlés nagy ellenségem, és jól láttad, itt a nyomatékosítás miatt került bele több, lehet túlzásba estem...
Jaj, szegény DoYunnál észre se vettem, hogy kicsivel írtam végig. Ah, megyek és javítom is ^^
Én köszönöm, hogy elolvastad, és véleményt írtál a novelláról! ^~^