"Démonok kínozzák az elmém" – Derik Fein
Egy test, melyben egy
lélek él. Egy test, melyet ez a lélek elítél. Egy élet, amit ez a lélek nem
ebben a testben kíván. Az én lelkem, mi távozni akarván folyton rávesz erre.
Ma is ugrottam. Viszont
hiába vetettem le magam a legmagasabb pontról a közeli hegyen, hiába tört el rengeteg csontom,
mégis itt vagyok, és nincs semmi bajom. Utálom. Legyen az bármi, tényleg bármi,
nem engedi, hogy végre nyugalomra térjen lelkem egy másik testben, esetleg egy
másik világban. Nem, úgy tűnik, nekem még itt van dolgom, ha már ennyire nem
engednek el erről a földről.
Most jönne mindenki,
hogy a családdal kellene beszélnem, barátkoznom, szereznem egy pasit, de minek?
A családom tojik rám magasról, a barátaim mind elhagytak, mikor három éve rohamos
változáson mentem keresztül. Tehetek én róla, hogy nem kellettem az anyáméknak,
ezért kidobtak, én pedig emiatt változni akartam? Hát, kicsit talán az én kezem
is benne van, de komolyan emiatt hagytak ott a francba.
Nem éreztem tovább
maradásom, így elköltöztem Szöulból. Jó döntés volt, sőt, talán a legjobb. Itt
csend volt, tiszta levegő, sok erdős rész hatalmas mezőkkel. Akár egy álom,
gyönyörű volt. A kedvencem mégis csak a hely volt, ahol éltem a mindennapjaim.
A világítótorony. Egy gyermekkori ábrándom vált valóra, mikor megláttam, hogy
éppen eladó egy. Vonzott magához az épület. Úgy húzott magához, mintha a mágnes
negatív vége én, míg pozitív pedig a torony lenne.
Most is éppen oda
tartottam, hogy végre bekuckózzak a kis, kör alapú otthonomba. Hideg volt már
így este a parton. A szél is gyengéden fújdogált, ami rátett arra, hogy még
jobban fázzak a hazafele úton. Ez az ára, ha az ember próbál úgy megélni, hogy
épphogy telik ételre, italra és a világítótorony fenntartására. Nincs autóm, de
nem is tudnék vele eljutni teljesen a toronyig, hisz nincs út kiépítve
hozzá.
Ritka, ha bárki egy
hónapban is eljön ide, de ők is általában hamar távoznak, mikor meglátják
már-már őrült énemet szambázni az épület tetején, nem félve a haláltól. Miért
is félnék a haláltól, ha egyszer nem tudok eltávozni erről a kegyetlen földről?
Van így bármi értelme annak, hogy ódzkodjak megtenni olyanokat, amiktől mások
halálosan félnek? Imádtam a tetőn ülni. Megnyugtatott. Kellemesen éreztem
magam, mikor onnan leshettem a nap csodálatos vonulását, ahogy aranyra festi az
óceánt a szemeim előtt.
Pazar látvány esténként,
de a reggeltől minden kezdődik elölről. Újból próbálkozom, újabb módszerekkel.
De mégis... Olyan, mintha egy idegen cselekedne helyettem. Ha valaki kérdezné,
milyen érzés, ha irányítanak, akkor tudnék válaszolni. Mert olyan, mintha
valami zsinórokon rángatna, akár egy marionett bábut.
Ezek az esték mégis a
mentsváraim voltak. Mert ekkor Ő mindig mellettem termett. Sose tudtam, hogy
honnan, hogyan érkezett, de mindig eljött. Sokáig úgy éreztem, hogy nem is
létezett, csak beképzeltem magamnak, mert túlságosan is magányos voltam, de
nem. Ő élt, lélegzett, dobogott a szíve, és teljes mértékben látták őt mások
is. Mikor este látogatta valaki a lakhelyemül szolgáló épületet, míg mi éppen a
tetőn ülve lógattuk a lábunkat a semmibe, olyanok szoktak elhangzani, hogy „két
őrült ül a tetőn”, „kicsim, ne vegyél róluk példát, menjünk innen”, „menjünk,
még mielőtt levetik magukat”. Fájt, hogy csak este lehetett velem. Napközben
sose láttam. Míg a nap le nem hunyt, addig az életem egy kínszenvedés volt,
mikor hirtelen a hold az ég alját verdeste, megérkezett az életembe jókedvet
hozó. Ő nem tudott róla, hogy mennyire meg akartam halni végre. Nem volt kiért
élnem. Család? Barátok? Szerelem? Ugyan, ezek számomra nem léteztek. Egyedül
fog elérni a vég.
Siettem, hogy még
azelőtt hazaérjek, hogy a nap teljesen eltűnik a végtelennek látszó víz mentén.
Még fájt minden porcikám. Éreztem, hogy nem volt olyan rég, hogy levetettem
magam a magasból, de mindhiába, csak szenvedést hoztam magamra, nem a hőn
áhított nyugalmat.
– Késtél. – Halkan szólt
a már jól ismert, nyugtató hang. Felemeltem fejem, s a sötét föld helyett a
torony tetejét vizslattam.
– Mióta vagy itt? –
kérdeztem, majd még mielőtt bementem volna az épületbe, megvártam a válaszát.
– Nem olyan rég óta. Hol
jártál? – érdeklődött.
– Ah, majd mesélek. Ha
vársz egy kicsit, akkor már nem kell lenézned rám onnan fentről. – Néztem,
miközben vártam valami reakciót, de a homályban nem láttam szinte semmit, így
reméltem, hogy megvárja, míg felérek a magasba, mellé. Elfordítva a kulcsot a
zárban már nyitottam is az ajtót, s magam után bevágva azt rohantam a lépcsőn.
Mikor kiértem a terasz részre, a korlát szélén csimpaszkodva szenvedtem fel
magam a – nem túl biztonságos – tetőzetre. Előttem ült a férfi, mikor felértem.
– Hyunjinie~ –
köszöntöttem, és egy nagy ölelésben részesítettem. Karjaim erősen fonták körbe
derekát, úgy próbáltam jobban kifejezni felé a hiányát, amit napközben éreztem.
Nem voltam a szavak embere, így mindig inkább cselekedtem, mintsem beszéltem.
Megéreztem kezeit, ahogy hátamra simulva húznak közelebb – a furcsán forró –
mellkasához.
– Te is
hiányoztál, Hwayoung – motyogta nyakamra. A meleg levegő, amit kifújt ajkain, csiklandozta bőrömet, de kellemesen esett, ahelyett, hogy visszatarthatatlan
nevetésre késztetett volna. Furcsa volt. Nagyon érdekes volt, amit éreztem. Nem
lehetett vonzalom, mert nem a szavaiba estem bele, nem lehetett vágy, mert nem
a szépségét láttam szemeim előtt. Én a lelkéért voltam oda. A majdhogynem
hófehér belsőjéért, amit egy aprócska, halványszürke pöttyöcske rondított el,
mégis csalogatott magához. Mi ez? Fiatal voltam, de ilyen érzést még nem
tapasztaltam.
Elváltunk egymástól, s a
határtalan, meseszép ég felé fordultunk. Lestük az apró, fényes csillagokat a
szinte fekete alapon. Egy hullócsillag szántott el a sötét égbolton. Egyből
kívántam, szinte el se jutott agyamig, mit teszek. Meg akarok halni végre.
Megráztam a fejemet.
Nem! Én nem ezt akarom. Nem ezt kívántam. Mi történik velem? Már nem csak a
testem, hanem az elmém is irányítja? Ezt… ezt elképzelni sem tudom, hogy
megtörténjen, de amiket átélek nap, mint nap erre engednek következtetni. A
fejembe férkőzött. Miért csak most? Miért pont most? Hyunjin… Segíts! Szabadulj
meg tőle. Mindegy mi ez, ki ez, de ments meg tőle. Érzem, hogy miatta történt
minden rossz az életemben. Csakis miatta. Hisz miért dobtak volna ki
tizenkilenc év szeretettel teli év után csak úgy? Miért hagytak el a barátaim
ilyen apró okból? Miért gondolok minden nap arra, hogy mi fáj, miért szenvedek?
Olyan volt, mintha belőlem táplálkozna.
---
Már hajnalodott, mikor
ugrottam. Nem értettem, mikor kerültem a tornyot fedő cserepekre, hogy most
miért ugrottam. Viszont most más volt. Most nem azt éreztem, mint a többi
alkalomnál. Most féltem. Nem akartam elmenni. Nem akartam Őt itt hagyni. Élni
akartam, de már ellöktem magam az ereszről.
Zuhantam a mélybe.
Szemeztem az egyre világosodó éggel, mígnem a menetszél hajamba kapva arcomba
nem terelte tincseim. A süvítő levegőt hallottam, s éreztem, hogy egyre lejjebb
esek. Meg akartam kapaszkodni valamiben, de nem tudtam. Egyedül, magányosan
közeledtem a föld felé. Még vettem egy utolsó, mély lélegzetet, meg akartam
jegyezni az illatokat, érzéseket. Nem tudtam, mi vár rám, ha becsapódok. Ahogy
a súlyom egyre gyorsította esésem, úgy kiáltottam fel félelmemben. Nem
akartam itt hagyni.
– Hyunjin! – kiáltottam
a semmibe, hátha meghallja, és nem leszek egyedül, mikor a túlvilágra térek.
Most nem akartam egymagamban lenni. Nem így akartam elmenni, nem most.
Érzékeltem, hogy már
közel a vég. A menetszél vészjóslóbban susogott fülemben, a friss, kellemes
illat, mit úgy szerettem, most taszított magától, a levegő mégis óvatosan fogta
közre apró testem. Eddig nem ilyen érzés volt zuhanni. Nem éreztem ezt. Megbánást.
Hirtelen egy hatalmas
kezet éreztem meg hátamnál, s egy másikat combom alatt. Nem sodort a légáramlat
a talaj felé, mivel a két erős kar szorosan, védelmezően tartottak. Időközben
görcsösen összezárt szemeim újból kinyitottam, még a történtek miatt rémülten,
félve lestem ki pilláim mögül. De amit magam előtt láttam, olyan volt akár
egy álom, amiben mi ketten vagyunk csak.
Ő tartott karjaiban, de
nem a talajon. Lebegtünk felette. Nem állt a földön, hanem repült. Velem a
karjaiban. Két hatalmas, méltóságteljes, eszméletlen gyönyörű szárnya segítette
őt, tartotta két ember súlyát, úgy úszott a lég tengerén. Azt hittem angyal, de
elvetettem ezt, mikor láttam, hogy dicsőségét alkotó tollai korom feketék, mint
akit ezzel büntetnek. De el nem tudom képzelni, mit tehetett, hogy ily ocsmány
büntetést érdemeljen.
Felpofoztam magam.
Ébredj, Hwayoung! Oh Hwayoung! Ez egy álom, ébredj fel! Nem vált be. Még mindig
Hyunjin oltalmazó karjai között voltam, de észre sem vettem, hogy már a
világítótorony kilátó részén. Tekintetem folyamatosan az újonnan felfedezett
két részét vizslatta. Kezemmel felé nyúltam, mindent kizárva, ami körülöttem
történt. Hozzáértem a puha tollakhoz. Fenségesen, óvóan ölelték körben apró
ujjaim, ahogy lassan fedeztem fel azt.
– Ez-
– Hwayoung! Jól vagy? –
szakított félbe aggódóan, halk hangon. Nem tudtam felelni kérdésére, mert még
mindig a történtek hatása alatt voltam.
– Gyönyörű. – Bátrabban
húztam végig ujjaim, szép lassan tenyerem az éjfekete tollazaton. Egy holló
szárnyához tudtam hasonlítani, de ez kecsesebb, felsőbbrendűbb volt. Az
ébenfekete szín a rosszat, bűnt, de ragyogást juttatott eszembe. Először
angyalnak, majd démonnak hittem. De ő egyik sem. Nem olyan tökéletes, mint egy
angyal, mégis szebb, mint egy közülük. Nem olyan romlott, bűnre hajazó, akár
egy démon. Nem lehet egy a kettő közül, mégis szárnyai voltak, amikkel most
mentett meg.
– Köszönöm, Jinie –
mondtam ámulatban tőle, a valójától.
– Miért ugrottál? Nem
elég, minden nap látom, ahogy a halálba vágysz, próbálod megölni magad, de most
miért? – Folyamatosan beszélt hozzám, de az agyamig nem jutott el egyetlen
szava sem. Egy valamit láttam. Rettegve meredtem ijesztő tükreibe. Ez nem angyal,
de nem is olyan, mint Hyunjin. Róla sugárzott a negatív energia. Ránéztem, s
kirázott a hideg. Neki szarvai voltak, mik fejéből kinőve varázsolták őt még
rémisztőbbé. Észrevette, hogy figyelem. Kidugta szájából nyelvét, s lassan
végignyalta ajkait. Ocsmány volt, ahogy sötétlila ízelőjével szántott végig
azokon a taszító, cserepes ajkain.
– H- Hyun- Hyunjin…
e-ez… ez mi? – kérdeztem dadogva a frusztrációtól, amit az idegen,
hátborzongató férfira hajazó, szarvakkal rendelkező valami idézett
elő.
– Micsoda? – nézett rám
értetlenül, de én nem vettem el szemeim a minket figyelő lényről, aki a
toronyhoz közeli fa tetején csücsült. Hyunjin észrevette, hogy a háta mögé
meredek, így megfordult, s azonnal kiszúrta a lombkoronán tanyázót.
– Woojin. Ideje menned.
Még mielőtt kieszelem, hogyan küldelek vissza a pokolba. – Nyíltan fenyegette.
Úgy beszélt, mintha éppen itt se lennék. Nem értettem. Pokol… Szóval létezik. De,
ha pokol van, akkor menny is, nem?
– Hyunjin fényangyal.
Nem is. Már nem vagy angyalka. – Már nem angyal? Akkor mi? Ez… Ha csak egy
álom, akkor minél előbb fel akarok ébredni. De… De, ha véletlenül ez volna a
valóság. Hyunjin, hagytál volna meghalni. Megőrültem. Hyunjinból valami
angyalszerűt alkottam, míg egy vadidegent démonként láttam magam előtt.
– Démon – biccentett
felé. – Ne várd meg, míg Lucifert hívom, hogy tessékeljen vissza a tömlöcödbe.
Kínozd a pokolra jutott halandókat, ne a még életüket élőket! – dorgálta meg
fenyegetően. Viszont a Woojin nevű teremtmény rá se hederített, de még arra se,
hogy mit papolt a szárnyas lény. Teljesen nekem szentelte figyelmét a démon.
Szembogarait le nem emelte volna a félelemtől reszkető testemről. – Ne merj
ránézni! – szólt Hyunjin oltalmazóan, s egy pillanat nem telt el, de eltakart
dicső tollainak százaival. Hirtelen ért a gyengéd fuvallat, amit szárnyai
képeztek, így közelebb bújtam hozzá, míg ő továbbra is karjaiban tartva őrzött.
– Távozz!
– Nem kell azt mondani.
Unom a románcotokat, úgyis mennék. – Románc?! Mit lát ez? Még, hogy román- Ez…
Mégse lenne vak a szarvas, baljós lény? Hisz lehetséges. Érzem magamon, hogy
nem barátként gondolok már Rá. Egy ideje többet érzek, jobbat, mint
barátságot. Ez szabadabb, szenvedélyesebb, mélyebbről jön, mégis rémisztően
fájdalmas. Ilyen lenne szeretni valakit? Akkor én most… Először a szavait
kedveltem meg, majd szépségét, később lelkébe bonyolódtam bele. A beszédet, a
kinézetet tudtam érzéshez kötni, de az érzéseit, Őt magát nem. De most már
tudtam. Amikor valaki belsőjéért, érte, a valójáért vagy oda, az a szerelem.
Egy gyönyörű, de veszélyes érzés.
Észleltem magamon, hogy
egyre kevésbé tudok koncentrálni a civakodásukra, vagy bármiféle hangra,
képre. Csak Hyunjin vigyázó kezeit, testének melegét, szívének hangos
dobbanásait éreztem. Az, hogy a külvilág megszűnt számomra, megnyugtatott.
Elfeledkeztem mindenről, ami kora reggel történet, csakis az apró érzésekre
tudtam figyelni. Az ütemes dobbanásai ellazítottak, s azt vettem észre, hogy
egyre laposabbakat pislogok. Elnyelt az álmok mezeje, mint amit nem olyan
rég a föld próbált.
Hyunjin:
Éreztem, hogy Hwayoung
teste egyre nehezedik karjaimban. Azonnal rájöttem, mi történt, mikor
lepillantottam rá. Elaludt. Halkan szuszogott, zavartalanul. Megfeledkeztem
arról, hogy éppen kivel folytattam szócsatát, jobban érdekelt Ő. Hogy jól
legyen, kialudja magát, ne kelljen ilyen borzalmakat átélnie az itt élősködő
démon miatt.
– Na, mi van, Rómeó? –
nevetett Woojin a fán. Már hasát fogta a kacaja közben, de hamar abbahagyta,
mintha az előbb nem is lett volna jókedve, gyilkos lélektükrökkel méregetett.
Kiolvastam belőle a haragot, a mélyről áradó utálatot, az undort, de ott volt
köztük az élvezet is. Élvezte a helyzetet, hogy újabb hibát követek el. De nem
érdekelt, amíg neki nem esett bántódása. Nem bírtam tovább nézni szenvedését,
így lassan egy éve jelentem meg az életében. Akkor még nem tudtam, hogy Woojin
találta meg, mivel távolról irányíthatta. Olyan távból, ahol már nem tudtam
érzékelni a jelenlétét. Most mégis vészesen közel merészkedett.
– Semmi, démon. És
tudhatnád, hogy a nevem Hyunjin, te féreg.
Ránéztem a nőre a kezeim
közt, majd lerepültem a hálószobájának szintjére. Szerencsére nyitva hagyta az
ablakot, így csak be kellett röppennem rajta. A helyiségbe érve azonnal az ágy
keresésére igyekeztem. Amint meglett, közelebb lépdeltem hozzá, s óvatosan
lefektettem a matracra Hwayoungot. Néztem volna még békés arcát, hallgattam
volna szinte nesztelen, szabályos légzését, de most más dolgom volt. Elkapni
Woojint.
Az ablakon távoztam a
toronyból, egyből a fa felé vettem az irányt, de a démon már rég nem volt ott.
Kihasználta a lehetőséget, hogy előnyre tegye mocskos kezét. Viszont kiszúrtam,
ahogy az erdő előtt bóklászik. Oda indultam, s szárnyaimnak köszönhetően hamar
elé értem.
– Woojin, ne akard úgy
végezni, mint legutóbb! Ez nem egy véletlen műve lesz, hanem eltervezett. –
Megkeményedtek izmaim, ahogy próbáltam visszatartani magam attól, hogy most
azonnal büntessem meg.
– Most félnem kéne? –
érdeklődött hatalmas vigyorral ajkain.
– Félned hát! Most nem
köt az angyalság. Már tehetek veled olyat, amit elképzelni sem tudsz, mégis
ordítanál a fájdalomtól. – Lelki szemeim előtt már ezt a kegyetlen jelenetet
láttam, mikor megszakított kérdésével.
– Pont én? – kérdezett
vissza játékosan, szarkasztikusan hahotázva.
– Pont te. Ez jár, ha
olyannal szórakozol, ami az enyém – hangsúlyoztam az utolsó szót. – Húzd
el a beled, mielőtt most talállak a semmibe küldeni! – izzottak a szemeim, s
végre megrendült szavaimtól. Örüljön, hogy még nem cselekedtem, de vissza kell
térnem hozzá. Ha nem félteném ennyire, akkor már rég szétporladt volna a démon,
de ráérek később elintézni.
– A viszont nem látásra,
Rómeó!
– Mondom, hogy nem
vagyok Rómeó! – kaptam hangja felé tekintetem, de épphogy elkaptam azt, ahogy
elnyeli a föld. Szuper. Visszatért oda, ahova való.
Nem gondoltam többet
arra, hogy egyáltalán itt járt. Egy dolog ugrált szemem előtt. Még pedig, minél
előbb térjek vissza hozzá. Rossz érzésem még nem múlt el, s ahogy közeledtem
Hwayounghoz, úgy terjedt szét bennem jobban e borzalom. Gyorsabban nem is
csapkodhattam volna szárnyaimmal. Mikor berepültem az ablakon, szembesültem a
ténnyel, hogy…
*---*---*
Hwayoung:
Mi ez? Nem bírtam
mozdítani tagjaim, s valamiért lélektükreimet fedő szemhéjam nem szándékozott
felhúzódni, így nem láttam semmit. Hangokat hallottam. Egy női hangot.
– Kicsim! – sírt fel,
majd megéreztem egy meleg kezet, mi összekulcsolódott az enyémmel. – Hallasz
engem, Hwayoung-ah? – kérdezte. Szerettem volna bólintani, vagy kinyitni szám és
válaszolni, de nem ment. Egy aprót sem mozdultak, mintha nem én parancsoltam
volna nekik. Erős próbálkozások árán nehezen, de megmozdítottam egy kicsit az
ujjam, amit körbefont sajátjaival az ismerős, lágy női hang tulajdonosa. –
Hwayoung! Megmozdította az ujját. Éreztem! Doktor úr, most már felébred, ugye?
– Úgy tűnik asszonyom,
hogy igen. Adjunk neki egy kis időt. Sokáig volt távol, hogy azonnal kinyissa a
szemeit. – Ahogy befejezte mondatát, nem kellett tovább erőlködnöm, hogy
felnyissam pilláim, amiket az éles fény miatt azonnal összezártam. Óvatosan
résnyire nyitottam őket újból, s szép lassan egyre szélesebbre tártam. A
hófehér plafontól kezdve egészen a falakig minden vakítóan világosnak hatott.
– Kicsim! – zokogott fel
a nő, majd magához vont. Nem tudtam, hogy ki ő, míg meg nem éreztem nyugtató,
kellemes illatát. Anya.
– Hwayoung-ah! –
Odakaptam tekintetem, ahonnan a hang szólt. Mély, érdes hangjáról azonnal
felismertem. Apa.
---
Kómában voltam három
évet. Sőt, több, mint hármat. Annyi időt, ami azóta telt el, hogy “kidobtak
otthonról”. De kiderült, hogy az nem történt meg. Azt akkor láttam, amikor
kómában voltam. Nem tudtam, hogy most minek higgyek. Annak, amit én láttam,
vagy amit ők mondanak? Létezett-e Hyunjin, vagy sem? Nem tudtam. Nem tudtam azt
sem, hogy hamis volt-e, amit láttam. Megbolondított, de nem tudtam választ adni
a kérdésemre. Nem éreztem másképp magam, mint ahogy elvileg akkor, mikor még
vele voltam. Olyan volt, mintha még mindig lenne lehetőségem látni Őt.
Ma távozhattam a
kórházból. Éppen szedelődzködtem, miközben vártam a szüleimre, hogy végre
hazavigyenek. Belegondoltam, hogy milyen régen jártam már a saját szobámban.
Nyílt az ajtó, mire oda sem nézve szóltam.
– Segítenétek egy
kicsit? Több cuccom van, mint gondoltam. – Nem fordultam arra, hanem pakoltam
tovább, de nem érkezett válasz. – Anya, komolya- – félbeszakadt mondatom, mikor
megpördültem tengelyem körül, de nem édesanyámat láttam az ajtóban. Hanem Őt. –
Hyunjin – mondtam nevét ledöbbenve.
– Jó újra látni,
Hwayoung! – közölte apró mosollyal száján. Ezt most…
– T-te itt? Megint
kómában vagyok? – kérdeztem értetlenül, idegesen.
– Nem. Itt vagyok,
Hwayoung-ah. Teljes valómban. – Becsukta maga mögött az ajtót, majd a kis
pöcköt elfordította rajta, hogy kívülről más ne jöhessen a szobába. Nem
éretettem cselekedetét, ezért kissé megijedtem. Közelebb lépett felém, egyre
közelebb ért, mikor szárnyai kibontakoztak hátából, és súlytalanul ékesítették
őt. Mi vagy Te? – Bukott angyal – válaszolta meg a fel nem tett kérdésem. –
Bukott angyal vagyok, Hwayoung.
– Hoztál virágot. –
Ahelyett, hogy szavaira reagáltam volna, kiszúrtam, hogy kezében egy csokrot
tart. Nem ismertem fel egyik virágot sem.
– Igen, hoztam –
helyeselt. – Tudod, virágot a leggyönyörűbb virágnak. – Ezt szó szerint
értette, ugyanis a nevem gyönyörű virágot jelent, tudtam, hogy erre gondol, de
az, hogy leggyönyörűbbnek nevezett, felforrósította arcom. Jól esett bókja, mit
most végre nem burkoltan kaptam. – Örülök, hogy észrevetted, de éppen most
mondtam, hogy bukott angyal vagyok – nézett le rám. Fel se tűnt, hogy egész a
falig hátráltam, s ő alig hagyott apró rést kettőnk között.
– Létezel? – kérdeztem
félve, elnézve helyes arcáról, próbáltam figyelmen kívül hagyni orcáját
tökéletesen keretező, hosszú, szőke haját.
– Létezem. De, ha a
szemednek nem hiszel, és még nekem sem, akkor higgy a kezednek – mondta, majd
azzal a karjával, amiben a virágok voltak, megfogta enyémet, s szívének helyére,
majd puha tollara nyomta. Éreztem, hogy vert a szíve, szárnyát alkotó hosszú
tollai úgy bújtak ujjbegyem alá, mint mikor először érintettem őket. Ez Ő. Élt,
és itt volt.
– Hyunjin – néztem fel
rá. – Te… Én… Én láttalak, de kómában voltam, és-
– Nincs semmi baj –
szakított félbe. – Látsz engem, én is téged. Tudod, Woojin mindig a gyengébb
helyzetűekre utazott. Ne haragudj, hogy nem mondtam el, de nem tudtam, hogyan
reagáltál volna arra, hogy éppen kómában vagy. – Egyem meg, de aranyos, nem lehet
rá haragudni. Nem mintha tettem volna.
– Mik ezek? – kérdeztem,
miközben rámutattam a kezében tartott virágokra. Már eltelt egy jó tíz-tizenöt
perc, mióta közölte velem, hogy igenis egy bukott angyal. Próbáltam terelni
erről a szót, de nem engedte. Még nem tudtam feldolgozni teljesen azt mind,
amit kiejtett azokon a csodás, vonzó ajkain. Például azt, hogy Woojin
irányította kezdetektől a gondolataim. Ha voltak is sajátjaim, kevés. Mindet ő
ültette fejembe, én csak tovább bonyolítottam. A testemre tudott csak később
hatni. Ez olyan hihetetlennek tűnt. Olyannak, akár percekkel ezelőtt az, hogy
léteznek démonok, angyalok és köztük a bukott angyalok.
– Egérfarkfű és Azálea.
Egérfarkfű – mutatott a fehér, apró virágokra –, mint szenvedés és gyógyulás.
Kínlódtál eleget, most gyógyulj meg teljesen. Azálea – fogta meg kecses, hosszú
ujjaival a rózsaszín, hatalmas szirmokkal rendelkező növényt –, akár a
szerelem, szenvedély. Ezt érzem minden pillanatban irántad.
Rájöttem, hogy az
életben csodás érzés szeretni valakit teljes szívemből. De az még gyönyörűbb,
mikor az, akibe te mélyen beleestél viszonozza érzéseid. Nem számít a tegnap,
vagy a holnap. Csak a mának élünk, hisz az én életem rohamosan közeledett a
vége felé, míg Hyunjint nem fenyegetett semmi ilyesmi. Én megöregszem,
meghalok, míg ő alig változik bármit, s él tovább, akár több évezredig. De nem
bántam addig, ameddig vele lehettem. Mellette. Védelmező szárnyai között,
forró, széles, biztonságot nyújtó mellkasához bújva, hallgatva biztató szavait,
érezve szívünk egy ütemben dobogását.
---
*Egérfarkfű: jelentése gyógyulás, szenvedés
*Azálea: jelentése szerelem, romantika, első szerelem, törékeny szenvedély, mérséklet, szenvedély, a nőiesség jelképe Kínában
Sziasztok! ^^
Húúú, azért egy kicsit félve osztom meg... Nem tudom, én egész jónak érzem, imádtam írni, de alapból nem is ez volt az, amit akartam, de ez így sokkal jobb, mint amit eredetileg terveztem ;-;
Hát, remélem, tetszett, illetve, hogy most nem volt benne annyi túlmagyarázásom ><
De ahhhh... Kis psycho Hyunjin is került bele, de na >< az kellett xD
Fun fact: az egészet a demons, suicide szavak illetve a "Don't matter how hard I fall
No matter how fast I hit the ground
Go on and break all my bones
But you will never break me down" rész ihlette, tehát nem éppen a dal jelentését vittem bele, és hát a démon szó eldöntötte, hogy ez biza fantasy lesz...
Komolyan mondom, most kicsit félek a visszajelzésektől 🙈
Sziaa! ^^
VálaszTörlésHát megmondom őszintén, hogy tudom, mindig elmondjuk többen is, de kész vagyok, mennyire gyorsan fejlődsz kajak, és már te is elhihetnéd magadról, hogy tudsz. Tetszett a témád, szeretem az angyalos dolgokat, a helyszín is nagyon tetszett, a világítótoronyról egyből most az jutott eszembe, hogy pár napja találtam egy zenét Oliver Berkestől, aminek pont ez a címe, és nagyon szép a szövege. A lány karaktere is tetszett, Hyunjiné is. Nem tudtam, pontosan, hogy mi történik, megtartottad a végéig a sejtelmességet, homály volt, érdekelt, hogy mi van a dolgok mögött. Nagyon érdekes volt, hogy így dolgoztad fel ezt a témát. Mert ki tudja, hogy mi történik az ember elméjében, miközben kómában van? Nekem nagyon tetszett ez a megoldásod, hogy a lány ugrani akart, meghalni, de mégse sikerült, és csak lebegett a kettő közt, a kóma is valami ilyesmi lehet, nem tudni, hogy az illető felébred-e valaha. Nagyon jól átadtad ezeket az érzéseket és gondolatokat, az meg meglepett, hogy Hyunjin a valóságban is angyal volt, mert gondoltam, simán képzelhette így a lány, hogy ő a megmentője, akit szeret, de ezzel még jobb is volt, mert akkor most mi is történt és mi a valóság? Szóval ez is tetszett, és ahogy védelmezte a lányt a szárnyaival is, és mindenhogy.
A fogalmazásodba nem tudok belekötni, ez úgy igazán olyan volt, amit élvezetes volt olvasni, szépen fogalmaztál, nem magyaráztál túl, ráéreztél. És a vesszők! Hát mondom neked, hogy ha nem keresem direktbe a hibákat, mert kérted, akkor alig észrevehető az a pár, amit találtam benne, mert inkább azon ámultam, hogy mennyire ott volt szinte mindenhol, ahova kellett. Nagyon jó lettél ebben is, gratulálok ehhez is, a fogalmazáshoz is, a történetért is. Annak meg még jobban örülök, hogy nagyon élvezted írni, ne félt megosztani, ne tarts a véleményektől, mert ez a tiéd, és ha ennyire szíved teszed egy történet írásába, akkor abban ez érződik, ahogy ebben is érződött.
Mivel nagyon rámentem az olvasás mellett arra, hogy segítsek megtalálni a hibákat, sokat találtam, de inkább pontatlanságot és elírásokat, néhány vesszőhibát, ezeket mind ki is írtam neked. Ne ijedj meg, ezeket nagyon könnyen ki tudod javítani és magad is szerintem észrevetted volna, ha még párszor átolvasod, de segítségként kiírtam neked mindent:
"amit ez a lélek, nem ebben a testben kíván" - itt a nem elé nem kell vessző, mert ez egy tagmondatba tartozik, melynek állítmánya a kíván, és annak a bővítményei az előtte lévő szavak.
"a barátaim mind elhagytak mikor három éve rohamos változáson mentem keresztül." - ide kell a mikor elé vessző, mert a mikor az egy kötőszó, és a kötőszavak elé (amikor, mikor, mint, hogy, ahogy, és, s szavak + még néhány) szinte mindig kell vessző.
"A meleg levegő, amit kifújt ajkain csiklandozták bőrömet," - itt az ajkain után kell a vessző, mert ez a rész: amit kifújt ajkain afféle közbeékelődés, és azután kell a vessző, plusz ebben a mondatban a levegő egyes számban van, ezért az helyesen "csiklandozta" lenne.
"Megakartam kapaszkodni" - itt külön kell írni: meg akartam kapaszkodni (mert az ige a megkapaszkodni eredetileg)
" amiben mi ketten vagyunk csak, és Ő ilyen." - ennek a mondatnak a végére nem kell szerintem az: Ő ilyen rész, anélkül sokkal kerekebb és szebb, és érződik amúgy is, hogy kire gondolsz.
"légtengerén" - ez külön van
"végig nyalta", "sötét lila - ezek egyben van
"Egy ideje, többet érzek" - ide nem kell vessző, mert egy tagmondatnak számít, aminek az érzek az állítmánya
"bármi féle" - egyben van
"Az, hogy a külvilág megszűnt számomra megnyugtatott." - ide kell a megnyugtatott elé egy vessző, mert az egy ige, és külön tagmondat kell neki, míg előtte is van egy ige, az meg a megszűnt szó. Ha a szabályt kéne megfogalmazni, egy mondatba annyi vessző kell, ahány ige van benne. Azért vannak kivételek, de többnyire igaz.
Törlésszóismétlések: éreztem, érzés
"gyilkos lélektükrökkel méregetett." – nagyon tetszik ez a kifejezés, de ezt használtad később olyan kürnyezetben, ami sokkal érzelmesebb és bensőségesebb, itt szerintem ellentmondásos, ezt a kifejezést én tartogatnám a különleges pillanatokra, de ez az én véleményem csak.
"Örüljön, hogy még nem cselekszem, de vissza kell térnem hozzá." - ezt a mondatot jelenben írtad, de eddig múltban volt minden, ezt is abban kéne szerintem, legalábbis a cselekszem igét.
"megéreztem egy meleg kezet, mi összekulcsolódik az enyémmel." - itt múltban kéne: összekulcsolódott
"lágy, női hang" - ide nem kell vessző mert a női hang lágy, nem a tulajdonos
"Sőt több, mint hármat." - a sőt után kell vessző - ennek nem tudom a szabályát, de ez ilyen kell vessző és kész XD mert tartasz utána hatásszünetet.
"mikor szárnyai kibontakoztam" - itt elírtad: kibontakoztak
"de az, hogy leggyönyörűbbnek nevezett felforrósította arcom." - ide a felforrósította elé kell vessző, mert a nevezett és a felforrósította is ige, és egy tagmondatba általában egy ige való
"miben a virágok voltak megfogta enyémet" - a megfogta elé kell vessző szintén
"tíz-tizenöt perc mióta" - mióta elé vessző kell
"De az még gyönyörűbb, mikor az akibe te mélyen beleestél viszonozza érzéseid. " - akibe elé kell vessző és a viszonozza elé is, mert kötőszó és külön tagmondat.
Éééés, ennyi lenne, de hibák ide vagy oda, nekem tetszett ez a történeted, a dalt is tök jól átadtad, és az érzéseket is. Nagyon tetszett az elején dőlttel írt gondolat, illetve a végén is, hát ezeket nagyon szeretem, olyan szép keretbe fogták az egészet. Emellett ezek a gondolatok még külön tetszettek:
"Úgy húzott magához, mintha a mágnes negatív vége én, míg pozitív pedig a torony lenne." – ez is nagyon tetszett, meg érdekes, valami furcsa érdekeltségem van, ha mágneses dolgokról van szó, nagyon szeretem az ilyen hasonlatokat, lehet, mert a földrajzért is oda vagyok, és ez is beletartozik, szóval nagyon tetszett, hogy a legerősebben vonzó dologgal hasonlítottad a világítótornyot, ahol ott volt Hyunjin is.
"Amikor valaki belsőjéért, érte, a valójáért vagy oda, az a szerelem. Egy gyönyörű, de veszélyes érzés." – még régen, mikor apával sétáltam és beszélgettünk a fiúról, akiről az gondoltam tizenkét éves fejjel, hogy szeretem, nagyon megragadott az, amit akkor mondott, hogy ha valakit szeretünk úgy igazán, akkor nem tudunk megnevezni külső dolgokat, mert nem az lesz a fontos, hanem önmaga. Persze tetszhet külsőleg, de ha valakinek a lelkébe szeretsz bele, akkor az az érzés megfogalmazhatatlan. Ezt az emléket juttatta eszembe ez a szép és igaz gondolat. :3
"Nem tudtam, hogy ki ő, míg meg nem éreztem nyugtató, kellemes illatát. Anya." – ez meg nagyon bensőséges volt, tényleg van a családnak egy illata, legfőképp annak, akivel a legszorosabb a kapcsolata az embernek. Ezt nagyon szépen fejezted ki, megragadott.
Összegezve, remélem, hogy tudtam segíteni a hibákkal is, a szabályok megértetésével, de ne ijedj meg, ha még lesznek később hibáid, nekem is vannak, de már tök jól ráéreztél a lényegére, csak így tovább, érzésből! ^^
Köszönöm, hogy olvashattam a novelládat, nagyon tetszett! Várlak a köviben! :3
Jaj, és azt kihagytam véletlen, hogy nagyon tetszett, ahogy a virágokat és a jelentésüket belevitted, imádom a virágokat, klönlegesek, és nagyon szép volt az, mikor Hyunjin elmagyarázta őket a lánynak. :3
TörlésSzia~~ ^^
TörlésHuuh... Köszönöm a dicsérő szavakat ^^
Örülök, hogy tetszett, illetve sikerült átadnom, amit szerettem volna. Tényleg homály volt a végéig? Nem tudom, én nem éreztem úgy, mintha sikerült volna így megírnom, de inkább nektek hiszek, mert ti vagytok a külső szemlélők... Ezek szerint sikerült sejtelmesre megírni, ez volt a cél ^^
Oh, igen.. Na, Hyunjin engem is meglepett azzal, hogy eldöntötte, ő a valóságban is bukott angyal lesz, de hagytam neki, mert így még azt is kitudtam hozni a történetből, amit írtál is, hogy akkor most mi is a valóság.
Jó volt Hyunjint egy angyal szerepében elképzelni, mert a valóságban is szinte teljesen olyan, mint egy. Olyan szomorú vagyok, hogy most pihenőn van a bully dolog miatt, de azért a jyp-ra is ki vagyok akadva. Hogy lehet olyat mondani, hogy "jobban utána nézünk, kit veszünk fel". Hát én ott voltam úgy vele, hogy ezt mond még egyszer és indultam Koreába...
A hibákat kiemelését, és a magyarázatokat mellettük köszönöm! Sok köztük az apró elírás, és ha még egyszer, kétszer átolvastam volna, akkor ezeket is kiszűrhettem volna... Viszont tényleg hálás vagyok, sokat segít! ^^
Majd mindjárt megyek javítani azokat.
AH, köszönöm a kiemeléseket, jó látni, hogy neked is nagyjából azok voltak a kedvenceid, mint például nekem is ^^
Oh, a virágok... Igazából, amilyen címet alapból adtam volna a történetnek az valahogy nem illett hozzá annyira, ezért jött az ötlet, hogy hát vannak virágok és jelentésük, legyen azokból valami cím, így lett egérfarkfű és azálea. Aztán még szerettem volna a történetbe is belevinni egy kicsit, mert különlegesek a virágok. Szóval annak is kifejezetten örülök, hogy ez is tetszett, pedig ez igencsak apróság ^^
Tényleg nagyon jó érzés olvasni, hogy tetszett! Köszönöm, hogy időt szántál rám, a novellámra, de külön arra is, hogy megtaláld a hibáim! ^^
Szia!^^
VálaszTörlésHuh, wow, hát én is azt kell mondjam, hogy tényleg elképesztő milyen rohamosan fejlődsz, csak tátottam most a számat, hát én imádtam ezt a novellád!
Valahol a közepe fel eszembe jutott, hogy várjunk, hol vannak a hibák? Ja, hogy sehol? xdd szóval nekem ez a novellád egy nagyon nagyon kellemes csalódás volt, tényleg én is csak tátom a szám, szeretnék ilyen gyorsan fejlődni én is xd
Nekem az egész koncepció nagyon tetszett, szeretem az ilyen típusú fantasykat, meg az angyalos témát is, meg Hyunjint is :D nagyon tetszett az egész világítótorony, meg ez a halál és élet között ragadás érzése. Az elején kicsit fura is volt nekem ez, hogy kirakták otthonról, valahogy én sejtettem, hogy itt másról lesz szó, de erre azért nem számítottam egyáltalán.
Egyszer én is írtam egy hasonló novellát, mármint annyiban hasonlót, hogy a szereplőm állandóan levetette magát mindenhonnan, de nem tudott meghalni. És hát nekem ez jutott eszembe erről is az elején, tök durva, hogy néha az ember felismeri, hogy mennyire hasonlóra gondolunk bizonyos dolgokban.
Én tökre úgy értelmeztem, hogy a zuhanásnál, ahol Hyunjin elkapta, ott tényleg meghalt volna, ha nem menti meg, de mivel megmentette, Woojin elment, Hwayoung pedig fölébredt. Engem nagyon sikerült meglepned ezzel a kómás dologgal, de minden értelmet is nyert, addig homályos volt az egész, hogy egyáltalán hova akarunk kilyukadni, de aztán bumm, minden kivilágosodott :D
Én annyira szeretem a koreai nevekben, hogy mindegyiknek jelentése van, és ezt tök komolyan is veszik, nekem nagyon tetszett, ahogy ezt beleépítetted, az egész virág dolog egy nagyon szép gesztus volt, és hogy ráadásul Huyunjin nem bízta még ezt se véletlenre a virágok jelentésével :D
Hát nekem a legeslegjobban az első dőlt betűs bekezdés tetszett, azzal tökre megragadtál már az elején, szívesen kezdtem neki olvasni, és nagyon könnyed is volt, főleg, hogy nem voltak benne hibák se, hát tényleg a vesszők mindenhol a helyükön voltak. Én nem kerestem a hibákat mondjuk, de egy helyen se volt olyan, ami megakasztott volna az olvasásban vagy zavart volna, nem találtam szóismétlést se, úgyhogy minden nagyon szuper volt benne, és szerintem tök jó, hogy így mostmár sokkal jobban ki tudott bontakozni a fogalmazásod, meg a saját írói stílusod, mert tényleg nagyon élvezetes volt olvasni. Meg tényleg elképesztő ügyes vagy, hogy a túlmagyarázást így el tudtad hagyni, ebben most sehol se volt, legalábbis én nem találtam, úgyhogy tényleg legyél nagyon büszke magadra :D
Hát én most tényleg imádtam ezt a novellát, minden a helyén a volt, a pici hibák szinte már észrevétlenek, és kicsit sem vettek a novella élvezhetőségéből. Remélem ugyanilyen töretlen lelkesedéssel fogsz fejlődni a továbbiakban is, mert ezt annyira jó olvasni körről körre, de tényleg :D
Köszönöm, hogy olvashattam, imádtam!^^
Szia~~ ^^
TörlésHúúú, örülök, hogy tetszett ><
Köszönöm a dicsérő szavak, igyekszem fejlődni továbbra is. Most ez egy nagyobb mérföldkő szerű volt, hogy sikerült valamennyire elhagynom a túlmagyarázásom.
Oh, a sejtelmesség direkt volt, és úgy tűnik, sikerült jól megírnom, legalábbis úgy ahogy szerettem volna.
Hibákból nem találtál semmit, vagy sokat? o.O
Mit olvastál te? xD Pedig szerintem tele van hibávaaaal ><
Igen, ahol Hyunjin elkapta, akkor tényleg meghalt volna, mert a valóságban levették volna a gépekről, csak ezt már úgy éreztem, nem kéne konkrétan beleírnom... Itt bíztam benne, hogy ezt így értelmezitek majd ^^
Koreai nevek és jelentésük. Mindig úgy választok nevet egy karakterhez, hogy megnézem mit jelent. Szerintem ez nálam így nagyon meg fog maradni, hogy a nevek jelentését beleviszem a történetbe ><
Igen-igen, Hyunjin nem bízta a véletlenre a virágokkal ^^
Jajj, komolyan nagyon örülök, hogy tetszett az első dőlt betűs rész. Őszintén? Azon gondolkoztam a legkevesebbet, az csak úgy kikívánkozott belőlem, aztán nézegettem egy kicsi, és úgy voltam vele, jó lesz ez kezdésnek, és ott maradt. De ez egyáltalán nem lett volna ott, úgyhogy tényleg örülök, hogy tetszett ^^
Komolyan mondom, nem tudom, hogyan reagáljak egy ilyen pozitív megjegyzésre XDDDDD Már megszoktam, hogy most valaki pl kiemeli, hogy volt benne szóismétlés, meg ugye a szokásos túlmagyarázásom, és most, hogy nem látom ezeket, hirtelen nem is tudom, mit kéne reagáljak ><
Esküszöm nektek, pozitív kommentre nehezebb reagálnom, mint egy full negatívra xDD
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és a novellámra! Annak kifejezetten örülök, hogy szívesen olvastad! ^^
Szia^^
VálaszTörlésNa, most én sem éreztem túlmagyarázást, és minden a helyén volt szerintem^^
Ezt a világítótornyos megoldást meg nagyon csíptem, mert imádom Berkes Olivér dalát, meg volt egy sorozat, ahol szintén a világítótorony volt a középpontban, és most nekem is kedvem lett ott lakniXDDD Azt nem értettem az elején, hogy a francba lehet, hogy annyi ugrás után nem lesz semmi baja… Azt hittem, valami halhatatlan lény lesz, de aztán a végére összeállt a kép.
Tetszett, hogy bár angyalos témát választottál, nem az a megszokott volt, hiszen Hyunjin szárnyai feketék voltak, és mint kiderült, bukott angyal volt.
Hyunjin szemszöge engem egy kicsit kizökkentett, de nem vészesen.
Nem semmi, hogy a lány három évig kómában volt. Az nagyon sok idő! El sem tudom képzelni, mit élhetnek ilyenkor át a családtagok, hogy egy ponton elveszítik-e a hitet, hogy valaha fel fog-e még ébredni. És hogy annak milyen lehet, aki egyszer felébred, és közlik vele, hogy három évet elvesztett az életéből. Három évet, ami alatt oly sok mindent csinálhatott volna…
Örülök, hogy végül Hyunjin tényleg létezett, és nemcsak a kóma következtében hallucinálta.
Az tetszett a legjobban, hogy amikor megmentette a lányt a démontól, akkor ébredt fel a kómából. Ez tök jó párhuzam volt szerintem:-) Végül is így már a Hyunjin szemszög is indokolt, különben nem tudtad volna így kivitelezniXDD
Nagyon kis aranyos jelenet volt, amikor elmagyarázta a virágok jelentését. Addig nem is értettem, miért pont ezt a címet adtad a történetnekXDD
Ügyes vagy, és csak így tovább^^
Szia~~ ^^
TörlésDe örülök, hogy már nem érezted a túlmagyarázást ^^
A világítótorony már csak azért is volt benne, mert kellett egy hely, ahonnan leesik a lány és Hyunjin megmentheti ><
Oh, örülök, hogy tetszett a nem sima angyalos témám. Szegény Hyunjinnak is kitaláltam egy háttértörténetet, hogy miért vált bukott angyallá, utaltam is rá, amikor Woojinnal társalog. Ezt szépen túlgondoltam, pedig nem is jelent meg úgy a novellában, de mellékes infóként megvolt ez is. Hyunjin megölte Woojint, aki bűnt követett el Jinnie szemében. Woojin halálát követően a démonok között ébredt, tehát angyalból vált démonná gonosz tettei miatt. Bár én még ezt is tovább bonyolítottam gondolatban, de szintúgy fölöslegesen.
A három év kóma, hát... Sokat gondolkodtam, hogy mennyi legyen, de ez tűnt a legjobbnak aszerint, hogy mindent jól feltudjak építeni. Sok idő ez. Hát, Hwayoung nem éppen hagyott ki bármit azalatt a 3 év alatt. Megismerte Hyunjint és végül az életben is találkoztak ^^
Oh, virágok és jelentésük >< Hát, nem tudtam, milyen címet adhatnék a novellámnak, aztán rájöttem, hogy vannak virágok, és mindnek van jelentése is. Így jött a cím és az utolsó jelenet is.
Köszönöm a dicsérő szavakat! Örülök, hogy tetszett, igyekszem a továbbiakban hasonlóan fejlődni ^^
Köszönöm, hogy időt szántál rám és a novellámra! ^^
Sziaaaa
VálaszTörlésAzta, eddig ez talán a legrövidebb, amit tőled olvashattunk, de én nem hiányoltam belőle semmit.
Az elején érdekesen indult, hogy vajon miért akarja magát mindig megölni, aztán, amikor felkelt a kómából, akkor arra gondoltam, hogy lehet ezt nem is Woojin karaktere okozta feltétlen benne, hanem saját maga is, hogy felébredjen. Lehet Woojinnak az volt a célja a zuhanással, hogy meghaljon, de ő meg tudalatt az elején mindig belement, mert hogy ő meg fel akart kelni. De aztán beleszeretett Hyunjinba és lehet már többé fel sem akart kelni. Viiiiszont az szerintem nagyon jó volt, hogy amikor Hyunjin megmentette, akkor ebben a kóma világban elaludt, és a valóságban akkor kelt fel. Szeretem az ilyen kis elrejtett párhuzamokat :D
"Amikor valaki belsőjéért, érte, a valójáért vagy oda, az a szerelem. Egy gyönyörű, de veszélyes érzés." - ez tetszett, és nagyon igaz :D Habár szerintem a szerelem akkor is nagyon veszélyes tud lenni, hogyha csak felszínes. Engem mindenhogy megrémiszt LOL
Woojin leírásáról, meg a lila ynelvéről amúgy nekem a Goblin cimű doramából jutott eszembe a gonosz karakter, geez mindig kirázott tőle a hideg, ahogy itt Woojin nyelvnyújtogatásától is xD
Amúgy én full azt hittem, hogy egy Harry Potterhez kapcsolódó novellát kapunk, mert ez a cím nekem annyira Harry Potter feelinget adott át xDDDD
Hyunjin amugy nagyon cuki volt, hogy ilyen kis gondosan választotta ki a virágokat, meg ahogy elmagyarázta a lánynak a jelentését :3 Hát meg kell zabálni *-*
Érdekes, hogy Hyunjin amugy a valóságban is ilyen fantasy lény volt. Lehet nekem jobban tetszett volna, hogyha a kómában lévő szitu az csak ilyen túlvilági, belső suttogás a lelkétől, hogy neki Hyunjin az elrendelte párja. És akkor az utcán vagy valamilyen helyzetben találkozott volna vele, úgy hogy ő is ember. De persze ez már csak ilyen személyes dolog, ettől függetlenül így is élvezhető és érdekes novellát hoztál! Plusz nagyon jó volt ovlasni, hogy ennyire megszeretted és élvezted írni, szóval így meg pláne jól tetted, hogy iylen véget adtál neki, mert ez a te novllád és engedtél az érzéseidnek! Mindig az a lényeg, hogy elsősorban magadat elégítsd ki, ez pedig neked most sikerült, ennek pedig nagyon örülök!
Köszönöm,h ogy olvashattam és így tovább! :3
oh és az is nagyon tetszett, hogy Hwayoung nevének a jelentését beleépítetted. Én imádom, hogy koreában így játszanak a nevekkel, meg hogy a gyerekek a szüleik nevének a mixét kapják, vagy legalább az egyik szülő nevéből egy szótagot, vagy a gyerekeknek megvan a nevükben ugyanaz a szótag, meg még a jelentést is nézik meg minden. Habár azt már furcsának tartom, hogy sokan nevet változtatnak pont a szerencsétlen jelentés miatt LOL Egyébként sajnálom, hogy a koreai nevek jelentéseiről nincs sok minden neten, mert pl mikor az idolok is mondják, hogy ezt meg azt jelenti a nevük, de amugy ha nem mondanák full nem lehet emgtalálni ezeket. Legalábbis nekem még nem sikerült :( Na mindenesetre ezért egy pirospont, mert nagyon kis ötletes volt!
TörlésSzia~~ ^^
TörlésKöszönöm a dicsérő szavakat! ^^
Örülök, hogy tetszett az a rész, hogy amikor a kómás világban elaludt akkor kelt fel a "rendes" világban a kómából. Eredetileg, amikor utoljára zuhant és Hyunjin megmentette, akkor halt volna meg, még a rendes világban is, mert a család aznap akarta levenni őt a gépekről, viszont pont akkor ébredt fel Hwayoung. Viszont ez nem volt szerintem olyan nagyon extra fontos információ, ezért sem írtam bele. Így most láthatom, például ti mit is gondoltatok az esemény sor után.
Uh, de örülök, hogy tetszett az a mondat. Sokat gondolkoztam azon, hogyan is fogalmazzam meg, aztán maradtam egy egyszerűbb verziónál - vagyis ennél.
Úristen, Woojin lila nyelvét pont a Goblinból a gonosz pasi ihlette xDD
Milyen jó, hogy nem csak én vagyok ilyen kdrama fan, aki képes mindent ahhoz kötni xD
Most így belegondolva... Tényleg hajazhat a cím valami Harry Potteres kis történetre :,D
Áh, igen. Itt a sok gonoszabb, sötétebb dolog mellett kellett nekem a végére az a kis cuki Hyunjin, aki azt magyarázza, hogy melyik virág mit jelent *-*
Nekem talán ez az eddigi kedvenc novellám magamtól, azért, mert mertem elengedni a fantáziám, egyáltalán nem fogtam vissza magam, és nem kellett kihúzgálnom egy mondatom sem, mert nem éreztem úgy, hogy fölösleges lenne. ^^
Én is imádom, hogy a koreai neveknek mind van külön jelentése, azt úgy tudom sajnálni, hogy vannak, akik megváltoztatják. Az, hogy a szülők nevéből kap-e egy szótagot, igazából attól függ, hogy az adott családban hogy szokás. Ha egy családban ez a hagyomány, akkor nem fogják elhagyni, mert nagyon hagyomány tisztelő nép, amit tényleg nagyon szeretek bennük.
A koreai nevekről szerintem van ám bőven információ a neten, ha az ember megfelelően keresi. Ha angolul keresel rá esetleg arra, hogy koreai nevek és jelentésük, vagy természeti jelentést magába foglaló koreai neveket keresel, akkor így keresel rá. Én általában ezekből indulok ki. Úgy választok minden karakteremnek nevet, hogy jelentést is nézek.
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és a novellámra! ^^
Annak felettébb örülök, ha tetszett is! ^^
Szia^^
VálaszTörlésMostmár nem tudom eldönteni, melyik novellád tetszik a legjobban xD Egyre jobbakat és jobbakat írsz, irigyellek, hogy oilyen gyorsan fejlődsz, nagyon ügyes vagy ^^
Mikor elolvastam a címet mondom magamban, ohhh milyen bájitaltan órára csöppentem, mert imádom a Harry Potter és az ilyen különleges növenykről mindig ez jut eszembe xD Ha már növáények, nagyon tetszett, ahogy a novella végbe beleépítetted a virágcsokrot a jelentésével együtt.
Igaz, én nem annyira szeretem a fantasynak ezen részét, hogy angyalok(bocsánat, bukott angyalok xD) és démonok próbálnak felülmúlni a másik fajon, viszont ez eléggé tetszett!
Öteletesnek találom, hogy több szemszögből is írtál. Nem annyira nagyon ritka, mégis szeretem, mert több infót kapunk meg a történetről.
Én nem jöttem rá, csak a végén, hogy egy kómában lévő lánykáról olvasunk. Bár azt kicsit furcsának találtam és mosolyogtam kicsit rajta, hogy azon csodálkozik, hogy egy bukott angyal elkapta és hogy egy démont lát, annak ellenére, hogy napi szinten ugrálgat le hegyekről, mégsem hal bele :'D Ezt egyáltalán nem kötekedésnek szántam, csak feltűnt, viszont miután írtad, hogy kómában volt, már kissé érthetődőbb volt.
Átnyálaztam a többiek kommentjét ahol a hibákat említik, de nekem még feltűnt egy:
mivel a két erős kar szorosan, védelmezően tartottak - szerintem ide vagy 'tartott' kell, vagy pedig 'két' nélkül erős karok. Remélem érthető, és bocsánat ha valaki említette, és remélem nem mondtam hülyeséget;;
Köszönöm, hogy olvashattam^^
Szia~~ ^^
TörlésHúh, köszönöm a dicsérő szavakat! ^^
Igyekszem továbbra is ilyen tempóban fejlődni, hogy jobb és jobb novellákat írni minden körre.
Esküszöm, hogy egyszer írok egy ilyen bájitalos novellát is XDD
Örülök, hogy tetszett, ahogy a végére beépítettem a jelentésüket is ^^
Ahhh, örülök, hogy neked bejött, hogy több szemszögből írtam ^^
Kicsit aggódtam ezen, hogy nem lesz jó így, viszont mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam, úgyhogy mégiscsak jó lett.
Sajnálattal olvasom, hogy te nem vagy oda annyira az angyalok vs. démonok harcért. Azért bevallom, én se annyira. Akkor szeretem, amikor nem ez a főszál, hanem csak mellékszálon vannak ilyenek.
Oh, hát nem tudom. Hiába ugrálnék le napi szinten hegyekről, vagy bárhonnan, azért csak megilletődnék egy bukott angyaltól és egy démontól... Az már más kérdés, hogy a kezdeti meglepettségem után letámadnám őket a kérdéseimmel, de na XD
Oh, és tényleg. Köszönöm, hogy leírtad ezt a hibát, megyek és javítom is, mert így ténnnyleg naaaagyooon furcsán hangzik ^^
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és Hyunjinék történetére! ^^
Szia!
VálaszTörlésJujj, hát én imádok mindent, ami angyalos meg démonos, nekem ez a novellád is nagyon tetszett! Én is csak azt tudom mondani, hogy körről körre egyre többet fejlődsz, szinte egyáltalán nem voltak már szóismétléseid, azt is nagyon jól kiküszöbölted, hogy nem raktál mindenhová alanyt. Persze maradtak még benne ilyenek, de szinte egyáltalán nem lehetett észrevenni, szóval megveregetheted a válladat, haha :D
Kedveltem a karaktereidet, Hyunjin amúgy is szívszerelmem, itt is nagyon tündéri volt, nagyon tetszett a jelenet a virágokkal meg a leányka nevével ;-; A kómás megoldást is tök szépen átvezetted, nem volt furcsa, meg érthetetlen, hogy mi is történik, nagyon szépen egybefolyt az egész. Nekem is nagyon tetszett a párhuzam, hogy amikor elaludt a kómás világban, pont akkor kelt fel a valóságban, én is oda meg vissza vagyok az ilyenekért, mert mindig nagyon ötletesek! :D
Örülök egyébként a happy endnek, nagyon kis barátságos novella lett, mégha eleinte féltem is, hogy Woojin mit is fog szimbolizálni, hehe :D
Őszintén, én most egyáltalán nem figyeltem a hibákra, csak hagytam, hogy jegyzetelés nélkül végigolvassam az egészet, ami azt jelenti, hogy annyira keveset vettem belőlük észre, hogy már egyáltalán nem volt zavaró! :D
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, várlak a következő körben is! (Jézusom, majdnem azt írtam, hogy várlak a következő részben, mondom Szandi miiiii miről beszélsz XD)
Szia~~ ^^
TörlésAh, de örülök, hogy van egy angyalos démonos témát imádó embeeeer *-*
Én se vetem meg ezeket, szívesen olvasok. Talán, ha olvasok, akkor is a legtöbb fantasy *-*
Köszönöm a dicsérő szavakat! ^^
Igyekszem körről körre még többet fejlődni, hogy a további apró hibáim is elhagyjam végre ^^
Oh, Hyunjin nem kis pályás, nálam is igen elöl van a legeslegkedvesebb biasaim közt, csak sajnaaaa túúúlságosan is fiatal vagyok hozzá képest, de nem baj, amíg van az, hogy írni írhatok vele. Már az is kész öröm ^^
Örülök, hogy tetszett a virágokkal, illetve Hwayoung nevével.
De jó olvasni, hogy nem volt olyan megkavaró ez a kómás dolog, tényleg jó, hogy át tudtam úgy adni, ahogy szerettem volna. Annak is nagyon örülök, hogy tetszett a párhuzam, amit belevittem. Tényleg vannak nagyon ötletesek is, bár szerintem ez kicsit lapos volt, azokhoz képest, amiket eddig olvastam...
Hjaj, Woojin igazából nem teljesen az a Woojin. Ő csak egy karakter, ki kit képzel el hozzá. Az már más kérdés, hogy nem véletlenül kapta a Woojin nevet, viszont el akartam tekinteni attól, ami körülötte kering.
Ah, tényleg alig vannak már hibáim? Ez most feldobott, mert én egyáltalán nem így érzem, de mondom, jobban hiszek a külső szemeknek, mint a sajátomnak, mert az önkritika csak megjelenik ><
Én köszönöm, hogy időt szántál rám, és Hyunjinék történetre, annak tényleeeg nagyon örülök, hogy tetszett! ^^
(Oh, ugyan, nekem is megesik, hogy ilyeneket akarok leírni xDDD)