Holdfény. Mi jut róla eszembe? Egyértelműen egy romantikus, meghitt jelenet. Miért? Mert mindig könyvekben olvasni arról, hogy a holdfényben így, a holdfényben úgy. Én mit írnék? Függne erősen a történettől. Ha sötétebb hangulatú, tegyük fel, hogy a dymeonok vannak a középpontjában, akkor a holdfényt úgy jeleníteném meg, mint a gonosz ereje, a gonosznak utat mutató fény; ha pedig netán szerelem – valami boldog – volna, ami körül a történet forog, akkor a holdfény az egyik karakter valódi arcát mutatná meg, mintsem az éppen alatta összefonódó párt.
Egy ilyen többarcú holdfény világította éjszakán – annak okán, hogy se atyám, sem én nem tudtam aludni – a könyvtárban ültünk. Csendben olvastunk két egymás melletti fotelben olvasáshoz elegendő legkisebb gyertyafényben. Nem akartuk zavarni a másikat, a hangoskodással; nem láttunk egymás fejébe azt illetően, hogy a másik mennyire fáradt már.
Hát, én nem voltam az, és helyette igazán nagy lelkesedéssel lapoztam a könyvet, amit legutóbb atyám szerzett nekem egy még új írótól. Jane Austen. Izgatottan kezdtem el olvasni, és ahogy haladtam a történettel egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet.
–Nem szeretnél mára lepihenni? – kérdezte atyám, miután halkan összecsukta az ölében pihenő könyvet. Én is becsuktam az enyémet, miután egy könyvjelzővel megjelöltem, hogy pontosan hol tartottam.
– Elég későre jár már az idő. Pihenj le te is – kötöttem ki annak feltételét. – Hogyha én megyek, akkor bizony te is.
– Már attól félek, hogy itt szunnyadok el a fotelben ülve – mosolygott atyám, majd lassan felállt, és várakozóan nézett rám.
Nem akartam megváratni, így amikor felajánlotta a kezét, hogy felsegít elfogadtam azt, és vele együtt léptem ki a könyvtár ajtaján, ahol azonnal mögénk sorakozott kíséretünk. Nem siettünk. Atyám nem kívánkozott hamar elereszteni a kezemet, így hát kézen fogva kísért el a háló ótermemig, ahol még egy utolsó lágy csókot nyomott homlokomra, pont ahogy szokta.
– Kellemes álmokat, Aditi.
Ő volt az egyetlen, aki a nevén hívott életemben. Mindenki más csak kisasszony, úrhölgy, és ezeknek további szinonímáival illethetett engem.
– Neked is, atyám.
Megvárta, amíg kinyitották előttem az ajtót, majd a szolgálók be is húzták mögöttem azt. Egyenesen haladtam már sokkal nagyobb tempóval az ágyam felé, majd szívem szerint minden egyes erőmet abba fektettem volna, hogy elterüljek rajta, nem törődve azzal, hogy még mosdanom kellene, illetve a napközben hordott ruhát valami éjszakai lengébbre kellene cserélnem. Egyszerűen nem volt kedvem ahhoz, hogy egyáltalán bármit is csináljak, pedig ugyan fáradt még nem voltam.
Végül az ágyam mellett pihenő éjjeliszekrényre helyeztem a karkötőt, amit kaptam ajándékba atyám egyik üzleti partnerétől.
– Ennek kerítsetek egy ékszerdobozt. Olyanba tegyétek, aminek már a külseje is elijeszt, hogy soha többet ne kelljen ezt a csuklómon viselnem.
Az egyik szolgálóm már bólintott is, és mellém sietett, hogy óvatosan elvegye a falapról az ékszert, majd a parancsnak megfelelően járjon el.
– Bátorkodtam előkészíteni a kisasszony fürdővizét, ha netalán mosdani kívánna – jött be a háló részre egy újabb szolgáló.
Azonnal elindultam a fürdőhelyiségbe. Undorítónak éreztem a bőrőmön felgyülelő koszt, amitől csak akkor szabadulhattam, amikor a megfelelő hőmérsékletű fürdővízben lubickoltam. Az ajtót is a szolgáló nyitotta ki, hogy nekem ne kelljen a mocskos kilincshez érnem.
Előttem lépett a szobába, hogy el tudja húzni a függönyöket, hogy egy árva lélek se tudjon azokon bepillantani, míg én a fürdőmet veszem. Az előre kikészített székre ülve vártam, hogy két újabb szolgáló lépjen be a helyiségbe, és segítsenek a levetkőztetésemben. Az egyik a hajamból kezdte el kiszedni az ékszereket, a másik a fülbevalót, nyakéket, gyűrűket távolította el. A függönyt elhúzó szolgáló a cipőimet lazította meg és húzta le őket óvatosan lábfejemről, mindeközben a másik kettő a hajam fésülésével, illetve a sminkem lemosásával foglalatoskodott.
– Elmehettek – mondtam a kettőnek, akik hajamat fogdosták még az előbb. A függönyt elhúzó lány maradt már csak. Minden alkalommal neki hagytam azt, hogy a ruháimat levegye rólam. Másnak nem. Talán azért, mert ő volt a legkörültekintőbb azon tekintetben, hogy tiszta legyen a keze. Gyakran mosta őket, szinte már-már fénylettek.
Felálltam a székről, és hagytam, hogy dolgozzon. Először meglazította a ruha fűzőjét, ami után már kissé fellélegeztem. Nem arról volt szó, hogy utáltam volna ezeket a ruhákat, de egész napos viseletre nem voltak alkalmasak. Gyönyörűnek mindig is azok voltak, és az én szekrényemben csakis a legszebb darabok lóghattak. A fűző igazán csodás alakot teremtett, és kebleim is hirtelen mintha megnőttek volna. Kényelmetlen volt, és ha a szolgáló túl szorosra húzta, még a levegővétel sem volt egyszerű benne.
A díszes felsőruhától már megszabadultam, amit szépen a székre helyezett a lány, majd pedig nekilátott az aláöltözemet is meglazítani. Először az ingemet gombolta ki, egy pillanatra sem tekintve arcomra, csakis ujjai munkájára figyelve. Egyetlen szál semmiben álltam, majd végül úgy határoztam, ideje elmerülni a vízben, ami már biztosan hűvösebb volt, mint ahogy én azt kedveltem.
A szolgáló megengedett magának egy kérdést, mielőtt magamra hagyott volna. – Ne fogjam össze a kisasszony haját, hogy ne legyen vizes?
– Ne. – Meg akartam szabadulni annak az embernek a mocskos kezének érintésétől, amivel lágyan, és épphogycsak, de súrolta a hajam. – Inkább hozz még meleg vizet – parancsoltam, ahogy hátradőltem a kád hideg, márvány falának.
A víz, mint mindig frissítő rózsa, fenyő, és citrom illatát árasztotta, pont ahogyan azt szerettem. Sose volt sok, vagy kevés, mindig pont jó. Ezért hagytam mindig ennek a lánynak a fürdőm készítését. Pontosan tudta, mi kellett nekem, megkímélt engem és társait attól, hogy ezen kelljen veszekednem.
A szolgáló visszatért két nagy vödör szinte forró vízzel, s megkért, hogy amíg a káda önti azokat, addig lépjek ki belőle. Megtettem, hiszen égési sebeket én sem akartam szerezni ettől. Amint mindkét vödör kiürült, máris látszott, hogy a fürdővizem gőzölög.
– Magára hagyom a kisasszonyt. Ne féljen szólni, az ajtó előtt várakozom magára.
Visszabújtam a kádban lévő vízbe, majd még mielőtt a szolgáló az ajtóhoz lépett volna megszólaltam. – Húzd el a függönyöket. Szép a hold fénye.
Azzal már a lány ott is termett a hatalmas ablakok előtt, és mindenféle kérdés nélkül elhúzta azokat beengedve a hold ezüst fényét. Eloltotta azokat a gyertyákat, melyekre így már nem volt szükség, meghajolva már el is tűnt az ajtó mögött, már csak a kilincs kattanását lehetett hallani.
Lehunyt szemmel élveztem, ahogy a kellemesen meleg víz körbeöleli testem, és nem hagy mást nekem, csak hogy végre megszabaduljak a koszrétegtől, ami a mai nap rám tapadt. Nem is tudtam, hogy egy fél évszázaddal ezelőtt a nők, vagy bárki hogyan tudott élni anélkül, hogy minden nap fürdőt vett volna. Ritkaságnak számított, ha valaki fürdőt vett. Milyen lehetett akkor a városokban sétálni? Elmentek egymás mellett és összehasonlították, hogy melyikük volt piszkosabb? Az nyert, akin több mocsok volt?
A szappan már oda volt készítve mellém. A szolgálóim tudták, hogy a fürdésnél mindenben segíthetnek, de abban nem, hogy a testemet is végig fogdossák. Már az is szinte csodának számított, hogy ennek a lánynak hagytam, hogy teljesen levetkőztessen.
A vízbe mártottam a szappant, majd az illatos habot végigvezettem a testemen a lábamtól kezdve. Alaposan mosakodtam, legutoljára a hajamat hagytam, tudtam, hogy az lesz az igazán hosszú procedúra.
Amikor a hajamat elég tisztának ítéltem, és még a fürdővizet is kellemesnek találtam, úgy határoztam, hogy még maradok egy kicsit, inkább figyelem az eget. Egy-egy pamacs felhő úszott a fekete ég tengerén, a hold ezüst fénye mutatta az utat maga felé. Olyan fényesen világított az égitest, mint ami ennél ritkább nem is lehetne.
Nem csak a vízben, hanem a holdfényében is fürödtem. A románcokban ezt inkább elítéltem, mintsem istenítettem, azonban most mintha valami másfajta erővel töltött volna fel. A bőröm mintha ragyogott volna, a látásom a sötét ellenére is kiélesedett, a hallásom olyan tökéletesnek mutatkozott, hogy hallottam ahogy a lány az ajtó előtt már fáradtan fel-alá lépeget, hogy végre rendet tehessen utánam.
Ilyenkor már a belső udvarban sem volt senki, talán egy-két őr. Kellettek ilyenek, nem minden mágus, vagy ember találta jónak azt, amikor valakinek több pénze volt, mint nekik. A manók, törpék, trollok más tészta voltak. Ők könnyen besurrantak apró termetükkel, bár amikor kiszúrták őket, hamar ki lettek paterolva.
Persze ezek a lények leginkább azért jártak ide, hogy jól teletömjék bendőjüket.
Felálltam a vízből, amikor már eléggé hűvösnek éreztem. A székről elvettem a rajta hagyott törölközőt, majd kikiáltottam a szolgálóért, aki azonnal belépett az ajtón, kezében frissen vasalt, igényesen összehajtott selyemruhával.
A székre lehelyezte a ruhát, és visszahúzta a függönyöket, mielőtt segített rámadni a ruhát.
A hajam egy még száraz törülközővel kezdte el szárítani, majd egy idő után intettem neki, hogy abbahagyhatja. Kikísért a fürdőből, ahol rám adott egy papucsot, amíg elmentem a háló részlegbe, ahol pedig a takarót igazgatta, míg elfeküdtem az ágyon, s magamra húztam azt.
– Kellemes álmokat, kisasszony – hajolt meg, majd eloltva az utolsó gyertyát is behúzta maga mögött az ajtót. Még hallottam, ahogy visszament a fürdőbe, hogy rendet tegyen, amikor végre nem mászkált senki az ajtóm előtti folyosón, tudtam csak lehunyni a szemem.
Szerettem sokáig ébren maradni, és a csendet hallgatni az állandó nyüzsgés helyett, és ezúttal kivételesen jól is esett a némaság. A hátamról az oldalamra fordultam, a lábamat is felhúztam, szinte magamhoz öleltem őket.